Jelezte szándékát részesedésének további növelésére a német Daimler járműipari vállalatban a kínai BAIC csoport azt követően, hogy nyílt piaci vásárlásokkal öt százalék fölé emelte részvénypakettjét - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaKét nappal a Tesla új autójának bemutatása után már csaknem 150 ezer rendelés érkezett a Cybertruckra - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielA Daimler német járműgyártó létszámleépítésre készül és azt tervezi, hogy beruházási programjait az idei évi szinten befagyasztja – írja az MTI.
Szerző(k): Rácz GergőBerlinben épül meg az elektromos autókat gyártó amerikai Tesla első európai gyára - jelentette be a cég alapítója, Elon Musk az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó DánielLátványos szópárbaj bontakozott ki a Tesla vezetője, Elon Musk és a neves hedge fund vezér, David Einhorn között. Musk a negyedéves jelentés után kapituláló, a Tesla esésére fogadó befektetőkön gúnyolódott, a befektetési guru viszont végre a cég igazi számaira kíváncsi.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásRomlott a Nissan japán autóipari konszern eredménye az év első felében a világpiaci autóforgalom csökkenése, a jen árfolyamának az erősödése és a nyersanyagárak emelkedés miatt. Az autógyár emiatt éves nyereség-előrejelzését is lefelé korrigálta, tíz éve a legalacsonyabbra.
Szerző(k): Szepesi AnitaRománia megfelelő feltételekkel rendelkezik a Volkswagen eredetileg Törökországba tervezett üzemének felépítéséhez a brassói német gazdasági klub elnöke Werner Braun szerint.
Szerző(k): Szabó DánielKezdenek kirajzolódni a Fiat-Chrysler és a Peugeot-Citroën egyesülésének részletei. A két vállalat elsősorban Európában remélhet megtakarításokat az összefonódástól. A tőzsdék lelkesen fogadják, hogy egy biztosabbnak látszik az üzlet.
Szerző(k): Komócsin Sándor