Új fejezet kezdődik az Egyesült Államok és Kuba viszonyában, a két ország normalizálni készül a kétoldalú kapcsolatokat - jelentette ki szerdai washingtoni sajtótájékoztatóján Barack Obama amerikai elnök.
Szerző(k): MTIA kongresszusi republikánus és demokrata párti vezetők kedden megállapodtak a szeptember 30-ig tartó pénzügyi évre vonatkozó 1100 milliárd dolláros költségvetésről, így sikerült megakadályozni a szövetségi kormányzat újabb részleges megbénulását.
Szerző(k): MTI-EcoBarack Obamának savas refluxa van - közölte vasárnap a Fehér Ház szóvivője és az elnök orvosa.
Szerző(k): Inforádió, MTIAz Egyesült Államok elitje fényes diadalként élte meg, hogy az amerikai szisztéma 25 éve legyőzte a szovjetet, ami a másik oldalon természetesen súlyos sérüléseket okozott. A gond az, hogy egyes amerikai vezetők szeretnek sót önteni ezekbe a sebekbe.
Szerző(k): EconomxBarack Obama amerikai elnök hétfőn bejelentette, hogy elfogadta Chuck Hagel védelmi miniszter lemondását.
Szerző(k): MTIChuck Hagel amerikai védelmi miniszter benyújtotta lemondását, s ezt Barack Obama elnök (képünkön) el is fogadta - jelentette az amerikai média kormányzati tisztségviselőkre hivatkozva hétfőn.
Szerző(k): MTIIgazságosabb és méltányosabb bevándorlási rendszert ígérve Barack Obama amerikai elnök csütörtök este bejelentette, hogy rendelettel megerősíti a határőrizetet, megkönnyíti a képzett és diplomás bevándorlók és vállalkozók Egyesült Államokban maradását, és lépéseket tesz az illegális bevándorlókkal szembeni felelősségteljes bánásmód érdekében.
Szerző(k): MTIA NATO létét jelenleg leginkább három tényező fenyegeti: az egykori szovjet apparátcsikoknál jóval erősebb ellenfélnek bizonyuló Vlagyimir Putyin orosz államfő, Recep Tayyip Erdogan elnök Törökországának különutassága, valamint Barack Obama amerikai elnök nem túl harcias külpolitikai irányvonala - olvasható a Hoover Intézet amerikai közpolitikai agytröszt friss elemzésében.
Szerző(k): Inforádió