Teljes mellszélességgel Hirray Clinton mögé állt a tőzsdegurunak tartott Warren Buffett, a világ egyik leggazdagabb embere, aki kedvenc nő ismerősei között tartja számon az USA volt külügyminiszterét.
Szerző(k): EconomxA Századvég Alapítvány vezette konzorcium lobbizhat Magyarországért az Egyesült Államokban és Kanadában, négy évre nettó 1,4 milliárd forintért. Tavaly még Fellegi Tamás cégével szerződött a Miniszterelnökség. A közelmúltban több kritika is érkezett a tengerentúlról hazánknak.
Szerző(k): EconomxObama szót emelt Hongkong ügyében a kínai külügyminiszternél, reméli, hogy békés úton oldják meg a tüntetők és hatóságok közti nézeteltéréseket.
Szerző(k): MTIMegállíthatatlannak mutatja be az orbáni hatalom kiépítését Magyarországon a világ legtekintélyesebb gazdasági hetilapja, a The Economist. Az EU tömi a pénzt a rendszerbe félretéve a demokrácia korlátozásával kapcsolatos aggodalmait.
Szerző(k): EconomxBarack Obama bírálatának ténybeli alapját „nem találja” a magyar kormányfő.
Szerző(k): MTI, EconomxA magyar nép egy szabadságszerető nép, ezért nem viselné el szabadságának semmilyen korlátozását - olvasható a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) szűkszavú közleményében az amerikai elnök a magyar civil társadalom kormányzati korlátozásával kapcsolatban tett nyilatkozatáról.
Szerző(k): EconomxA civil szervezetek globális amerikai támogatásának fokozását ígérte Barack Obama amerikai elnök a Clinton Globális Kezdeményezés elnevezésű szervezet New York-i éves tanácskozásán, amelyen mások mellett Magyarországot is a civil társadalmat korlátozó országok között említette - Oroszország, Kína, Venezuela, Azerbajdzsán és Egyiptom mellett.
Szerző(k): MTIAz Egyesült Államok csatlakozik az Európai Unióhoz abban, hogy új, az orosz pénzügyi, energetikai és hadiipari szektort érintő szankciókat vezet be Oroszország ellen, amiért az augusztusban csapatokat vezényelt Kelet-Ukrajnába - közölte csütörtökön Barack Obama amerikai elnök.
Szerző(k): Inforádió, MTI