Soros György emberbarát milliárdos még soha nem fektetett pénzt a Teslába, inkább kisebb, feltörekvő elektromosautó-gyártókra fogadott. Most azonban pénzt tett Musk cégébe és a Fordba is - írja a The Street.
Szerző(k): Szász PéterAz MNB újabb fogyasztóvédelmi vizsgálatot indított az – itthon határon átnyúló szolgáltatóként működő – Novis biztosítónál a társaság panaszkezelési és ügyféltájékoztatási gyakorlatát, illetve a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmára vonatkozó jogszabályoknak való megfelelést áttekintve. A jegybank korábbi lépései nyomán a biztosító három éve nem köthet új szerződéseket itthon.
Szerző(k): Herman BernadettHa komolyan veszi magát a dél-koreai nemzeti nyugdíjalap, sürgősen átdolgozza az eddigi elképzeléseit, és lényegesen többet vállal az ország 2050-re vállalt karbonsemlegességi forgatókönyvének megvalósításából. Leginkább azzal teheti ezt meg, hogy a mintegy 700 milliárd dollár értékű portfóliójából kimetszi a szénbányászati érdekeltségeket.
Szerző(k): Szabó M. IstvánSzép nagy összeget készül Romániában befektetni a Magyarországon is gyárral jelen lévő Mercedes-Benz, ám hogy pontosan mire szánják a pénzt, egyelőre nem világos. Korábban azt kommunikálták, hogy elektromos autók alkatrészeinek gyártására készülnek.
Szerző(k): Komócsin SándorKevesebbet tettek félre az idén a magyarok, mint tavaly, de így is több mint 600 milliárd forintot fektettek be értékpapírokba. Ennek a kétharmadát banki részvényekbe tették, az állampapír alig kellett valakinek.
Szerző(k): Herman BernadettSzámos egyedi tétel rontotta az Erste Bank Hungary idei első féléves eredményét, de remélik, később a mostani egyszeri tételek egy része megtérül. Hamarosan indul a bank megfizethető bérlakás programja.
Szerző(k): Herman BernadettA magyarok körében tovább nőtt azok aránya, akik visszafogják kiadásaikat vagy beruházásaikat az ukrán háború miatti válság hatására, de továbbra is minden ötödik személy növelni akarja megtakarításait, akár kockázatosabb termékek felé is elmozdulva - állapította meg a Scale Research.
Szerző(k): Herman BernadettOktóber elsején a megváltozott piaci viszonyokra reagálva egyesül a Random Capital Zrt. az Erste Befektetési Zrt.-vel. Az egyesülés eredményeként a Budapesti Értéktőzsde legnagyobb forgalmú hazai brókercége jön létre, így biztosítva a hatékony működést és az ügyfelek legjobb kiszolgálását.
Szerző(k): Herman Bernadett