Magyarország nagyot ugrott a WEF versenyképességi rangsorában. Az NGM szerint "az eddigi egy év alatt mért legnagyobb előrelépés" mögötti folyamatokból azonban az rajzolódik ki, hogy Magyarország nem igazán rendelkezik versenyképességi előnnyel egyetlen pillérben sem. Bár a kormány tesz erőfeszítéseket a versenyképesség javítására, de ez egyelőre a nagybefektetőknek teremt ideális feltételeket. Az oktatás színvonala borzasztó, de az üzletvitel szempontjából legproblematikusabb tényezők között szerepel a korrupció és az adók mértéke is.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaMiközben a szakértők egy része arról lamentál, hogy mikor ér már véget a bikapiac a vezető tőzsdéken, a Blackrock és a Templeton elemzői arról értekeznek, hogy itt az ideje beszállni a feltörekvő paci részvényekbe az eddig lezajlott drágulás ellenére is.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásNémet techológiával élesztené újra a legendás Land Rover Defender terepjárót egy brit befektető - írja az Automobilwoche hírportál a Handelsblatt értesülésére hivatkozva.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA Bain Capital amerikai pénzügyi befektetőcsoport vezette konzorciumnak adja el chipgyártó üzletágát a Toshiba japán cég - közölte szerdán az ügylethez közel álló három forrás, akik azt mondták, hogy erről már meg is született a döntés - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaUkrajna 3 milliárd dollár értékű eurokötvényt bocsátott ki. A 15 éves lejáratú állampapírok éves hozama 7,375 százalék - idézi az MTI Petro Porosenko ukrán államfőt.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA kínai hatóságok pénteken utasították a pekingi székhelyű kriptodeviza tőzsdéket, hogy állítsák le a kereskedést és azonnal értesítsék meglévő ügyfeleiket a bezárásról.
Szerző(k): Szepesi AnitaLegkevesebb öten pályáztak a fizetésképtelen Air Berlin német légitársaság egy-egy részének vagy egészének megszerzésére az ajánlatok beadására megszabott pénteki határidőig.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz amerikai tőzsdék napról napra újabb és újabb csúcsokra kúsznak, ezzel együtt nem valószínű, hogy idén komolyabb korrekció lenne - véli a Goldman Sachs vezető stratégája. Szerinte ugyanis túlságosan is óvatosak a befektetők ahhoz, hogy valódi esés következzen.
Szerző(k): Lovas-Romváry András