2021. július 1-től új jogszabály lép hatályba, amely számos újdonságot hoz az élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő anyagokat és tárgyakat (Food Contact Materials, azaz FCM) előállítók és forgalmazók számára. Az eddigi szabályozás szerint az FCM termékek közül csak a csomagolóanyagokat gyártó, forgalmazó vállalkozásoknak volt bejelentési kötelezettségük, amely júliustól minden élelmiszerrel érintkezésbe kerülő anyag és tárgy gyártójára és az első magyarországi forgalmazójára terjed majd ki.
Szerző(k): K. Kiss GergelyEgy korszak tényleg véget ért.
Szerző(k): Domokos LászlóMégsem mennek vissza a felsősök április 19-én az általános iskolákba, nyithatnak viszont a teraszok 3,5 millió beoltott után - jelentette be szerdán Orbán Viktor miniszterelnök.
Szerző(k): Szabó DánielA Sinopharm és a Sinovac kínai gyógyszergyárak benyújtották a Covid-19 elleni védőoltásuk hatásosságáról tanúskodó adatokat, amelyek megfelelhetnek az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által követelt kritériumoknak – idézi Alejandro Cravioto, a WHO tanácsadó testületének elnöke szerdai közlését a Telex.
Szerző(k): Szepesi AnitaA Richter gyógyszergyár és a Mithra biotechnológiai vállalat a mai napon bejelentették, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) pozitív véleményt adott ki a 15 mg estetrol-t (E4) és 3 mg drospirenone-t (DRSP) tartalmazó új, kombinált fogamzásgátló törzskönyvezési kérelmére vonatkozóan. A termék várhatóan 2021 második negyedévének végéig kapja meg az összes európai uniós tagállamra érvényes forgalomba hozatali engedélyt. A terméket a Richter Drovelis márkanéven forgalmazza majd - közölte a gyógyszergyártó.
Szerző(k): Szepesi AnitaA Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy húsvét után kezdődhetnek a lazítások.
Szerző(k): Szabó DánielA nyugdíjügyekben bejelentési, nyilvántartási, adatszolgáltatási kötelezettségeiket megszegők, illetve azokat késve teljesítők általában a korábbinál nagyobb bírságra számíthatnak - figyelmeztet Molnárné Balogh Márta tb-szakértő.
Szerző(k): K. Kiss GergelyHa kiderül, hogy egy cég bejelentés nélkül foglalkoztatja az alkalmazottakat, akkor visszamenőleg fizethet utánuk.
Szerző(k): Csernátony Csaba