Orbán Viktor miniszterelnök, Rogán Antal kabinet-, és Gulyás Gergely kancellária miniszter a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) vezetőivel tárgyalt a gazdaságvédelmi intézkedésekről - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan államtitkár, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Szerző(k): Szabó DánielOrbán Viktor szombat délelőtt jelenti be az újabb gazdaságvédelmi akciótervét - írja a Telex. A tavasszal még azt mondta, hogy a cél az, hogy legalább annyi munkahelyet teremtsenek, amennyi megszűnik a válságban.
Szerző(k): Szabó DánielKedd éjféltől kötelező a maszkhasználat a közterületeken is – jelentette be Orbán Viktor a M1-nek adott exkluzív interjúban. Elmondta: most közelebb van a vakcina, mint tavasszal volt. Beszélt arról is, hogy a következő harminc nap után általános, nem csak a most leginkább szenvedő ágazatokat, hanem minden gazdasági ágazatot segítő újabb intézkedések várhatók.
Szerző(k): K. Kiss Gergely"Türelmet kérek, amíg összeszámolják az összes szavazatot! Jól állunk, sok helyen versenyben vagyunk" - mondta Joe Biden egykori alelnök, a Demokrata Párt jelöltje magyar idő szerint szerda reggel, miközben a szavazatokat még mindig számolják, de egyelőre nem áll igazán jól a választáson. Szerinte a korai és a levélszavazatok neki kedveznek és megfordítják a versenyt.
Szerző(k): Szabó DánielMivel a járvány terjedése gyorsul, újabb lépések megtétele vált szükségessé. A gyors és időben meghozott intézkedések érdekében ezért a magyar kormány úgy döntött, hogy ma éjféltől ismét bevezetik a rendkívüli jogrendet - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook oldalára feltöltött videójában.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaMintegy 447 millió forintból fejleszti nagykanizsai üzemét az amerikai tulajdonosi hátterű, mérőműszereket gyártó Resideo Kft., a cég a beruházással 440 munkahelyet véd meg, a kapacitásbővítéshez a kormány 224 millió forintos vissza nem térítendő támogatást nyújt - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Nagykanizsán, a Zala megyei cég szerződésátadási ünnepségén.
Szerző(k): Szabó DánielEmmanuel Macron francia államfő szerda este élő televíziós beszédben újabb korlátozásokat jelent be a koronavírus-járvány fokozódó terjedése miatt, ami sajtóértesülések szerint akár négy hétig tartó országos karantén is lehet - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaRendeletet fog kiadni a kormány a szabadtéri rendezvényekről és a sportrendezvényekről - írja az Origóra hivatkozva az MTI.
Szerző(k): Szabó Dániel