Boris Johnson brit miniszterelnök képes volt úgy választást nyerni, hogy a szavazás idején a gazdaság halványan teljesített, és ez meghozta az étvágyát ahhoz, további politikai ökölszabályokat rúgjon fel. Hamarosan tesztelheti a brit társadalmon, hogy mit lehet még megtenni és mit nem.
Szerző(k): Komócsin SándorIdén januárban a központi költségvetés 40,8 milliárdos, az elkülönített állami pénzalapok 25,7 milliárdos, a tb-alapok pedig 23,9 milliárd forintos szufficitet értek el - adta hírül a pénzügyi tárca részletes adataokat.
Szerző(k): Domokos LászlóA filmforgatást támogató cseh rendszer - amelynek egyik versenytársa a hasonló magyar rendszer - olyan sikeres volt tavaly, hogy az ennek köszönhető bevétel kétszeresére nőtt egy év alatt.
Szerző(k): Barabás JúliaA Magyar Telekom Nyrt. 2019-ben 666,7 milliárd forint árbevételt ért el, ami 1,5 százalékkal haladja meg az előző évit, adózott nyeresége 4,2 százalékkal 44,5 milliárd forintra nőtt - közölte a társaság a tőzsde honlapján kedden.
Szerző(k): Szász PéterA koronavírus-járvány következtében a világ idegenforgalma idén - a korábbi évek növekedése helyett - jelentősen csökken majd, a visszaesés akár 30 százalékos is lehet.
Szerző(k): Szakonyi PéterHiány keletkezett az amerikai költségvetésben januárban, miután egy évvel korábban még többlete volt a büdzsének - írja az MTI
Szerző(k): Szabó DánielGyenge eredményről számolt be az Airbnb internetes szállásadó szolgáltatási lánc, ami késleltetheti tőzsdei premierjét. A növekvő költségekkel szemben nem sikerült kellően bővülő árbevételt felvonultatni.
Szerző(k): Komócsin SándorMintegy 30 százalékkal növelte árbevételét tavaly a bőrbevonatú autóalkatrészeket gyártó bonyhádi Schäfer-Oesterle Kft. - közölte a cég francia tulajdonosa az MTI-vel.
Szerző(k): Szász Péter