Az októberi önkormányzati választások után hatalomra kerülő új budapesti vezetés, akármelyik induló nyerjen is, üres kasszával lesz kénytelen megkezdeni tevékenységét.
Szerző(k): Komócsin SándorAz OTP Bankcsoport az elemzői várakozásokat jócskán meghaladó, 105,4 milliárd forintos konszolidált adózott nyereséget ért el a második negyedévben, 45 százalékkal haladva meg az előző negyedévit, és 18 százalékkal az egy évvel korábbit - közölte a bankcsoport a Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken, a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerinti jelentésében.
Szerző(k): Szász PéterTavaly a korábbinál jóval több fizetési felszólítást küldött ki az adóhatóság, még a végrehajtás előtti lépés eredményeként majdnem hetvenmilliárd forint futott be az adózóktól.
Szerző(k): Szabó DánielA Magyar Telekom Nyrt. csoport adózott eredménye éves összehasonlításban 1,5 százalékkal 14,5 milliárd forintra csökkent, árbevétele 4,1 százalékkal 160,8 milliárd forintra mérséklődött az idén a második negyedévben - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán, a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) alapján készült gyorsjelentésében.
Szerző(k): K. Kiss GergelyEladásai csökkenése ellenére növelte bevételét és nyereségét a második negyedévben a Fiat Chrysler Automobiles (FCA) autóipari konszern - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterKevesebb mint három héttel forgalmazásának megkezdése után Az oroszlánkirály című amerikai családi kalandfilm elérte az egymilliárd dolláros jegybevételt globálisan - írja az MTI a Variety nyomán.
Szerző(k): Szász PéterJelentősen javult az Airbus repülőgépgyártó pénzügyi eredménye az első fél évben, a cég 141 százalékkal növelte nyereségét az előző év azonos időszakához képest az A320-as típus gyártásának felpörgetése miatt.
Szerző(k): Szász PéterHárompólusúvá vált a magyarországi médiapiac a bevételek eloszlása alapján 2018-ban, a trend idén folytatódik. A médiaköltések legnagyobb része kvázi egyetlen piaci szereplőnél koncentrálódik, a kormányközeli médiumokat összefogó Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványnál. A második legnagyobb bevételt az olyan globális szereplők teszik el, mint a Facebook és a Google. A harmadik piaci tömb pedig a hagyományos független kiadóké, ügynökségeké - az utóbbiak azzal szembesülnek, hogy sokan vannak az eszkimók, de egyre kevesebb a fóka.
Szerző(k): Szabó Dániel