Befejezte a budapesti 3-as metró első szerelvényének felújítását az orosz Metrovagonmas. A hat vagont útnak indították Budapestre.
Szerző(k): MTIVárhatóan lengyel Solaris metrópótló buszokkal szállítják majd az utasokat az M3-as vonal felújításának idején – írja a Világgazdaság a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésére készített előterjesztésére hivatkozva.
Szerző(k): EconomxA magyar magánszemélyek tulajdonában lévő Metroszerviz Kft. nyerte a BKV által 19 mozgólépcső cseréjére kiírt közbeszerzést, a Schindler Hungária Kft. ajánlata érvénytelen lett. A nyertes a becsült 1,6 milliárd forint helyett 1 milliárd 78 millió forintért vállalta a munkát.
Szerző(k): Németh GézaA magyar buszok beszerzése nemzetgazdasági érdek is, hiszen a kedvezőbb alkatrészárak mellett százötven csuklós busz gyártása közvetlenül 250–300, míg közvetetten több mint ezerhatszáz embernek adna munkát – idézi a Magyar Hírlap keddi száma Mészáros Csabát, az Evopro-csoport elnök-tulajdonosát.
Szerző(k): MTIAz eredeti tervnek megfelelő formájában működésképtelen lenne a BKK által bevezetendő elektronikus jegyrendszer, amelynek kiépítése 28 milliárd forintba kerül. Külön gondot okozhat, ha a HÉV-et eladják az államnak. A főváros már betolt egy nagy halom pluszpénzt a projektbe.
Szerző(k): EconomxSzámos hibáért kötbért kell fizetnie a BKV sofőrjeinek, amennyiben a BKK rajtakapja őket. A sofőröket traffipaxozzák és apró malőrökért is megbírságolják. A közlekedési cég szerint ők csak a szolgáltató társaságokra szabnak ki kötbért - írja a Blikk.
Szerző(k): EconomxTámogatta a 3-as metróvonal felújításáról szóló projekt - a BKV Zrt. és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közötti - támogatási szerződésének megkötését szerdán a Fővárosi Közgyűlés.
Szerző(k): MTIA főváros által készített belső ütemterv szerint az idén már nem kezdődhet el az M3-as metró alagútjának rekonstrukciója és a szerelvények felújítása is csúszik - tudta nem a Népszabadság.
Szerző(k): Economx