Deutsch Tamás szerint a brüsszeli bürokraták minden eszközzel rá akarják kényszeríteni az akaratukat a magyar emberekre a szankciók, az illegális bevándorlás elfogadása és a gyermekvédelmi törvény megváltoztatása ügyében.
Szerző(k): Németh TamásAz energiaügyek, a brüsszeli szankciók mellett a pedagógusok helyzete is téma lehetett a szombati kormányülésen. Erre enged következtetni, hogy a helyszínen ott volt Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke, és Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár is.
Szerző(k): Németh TamásTovábbra is indokolt a Magyarországnak szánt mintegy 7,5 milliárd euró befagyasztása, ez szerepel a napokban nyilvánosságra hozott jelentésben, amit az Európai Bizottság tett azután, hogy az Európai Unió két legbefolyásosabb tagállama, Németország és Franciaország újabb értékelést kért a jogállamisági vita vonatkozásában a testülettől. Miközben a Bizottság továbbra sem elégedett, egyre több uniós tagállam ellenzi a javaslatukat és oldaná fel a támogatásokat, kialakulóban egy közép-európai "tömb" is. Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalán azt írta, hazánk mindent feltételt teljesített, de vannak olyan kérdések, amiben nem Brüsszel, hanem a magyar emberek érdekeit képviselik.
Szerző(k): EconomxEgy év időhúzás után továbbra sem várható, hogy gyorsan rendeződjön uniós szinten az úgynevezett platformmunkások – ételfutárok, taxisok, médiamunkások – foglalkoztatási helyzete. Az Európai Bizottság egy évvel ezelőtt tette közzé javaslatát, amelyben meghatározta, milyen esetekben kell munkaviszonyt létesítenie a megbízónak a foglalkoztatottakkal, illetve megbízási jogviszony esetén milyen elvárásokat nem kell teljesíteniük a szolgáltatást ténylegesen elvégző partnereknek. Jelenleg az Európai Parlamentnek és a tagállamok állam és kormányfőinek kellene kompromisszumos megoldást találniuk. Ez ugyanakkor nehéz feladat, ráadásul a platformok üzemeltetőit sem világos, hogyan lehetne rákényszeríteni egy új szabályozás betartására.
Szerző(k): Nagy KristófA hétfőn életbe lépett, orosz olajra vonatkozó uniós ársapka vélhetően nem lesz hatással a hazai viszonyokra. A brüsszeli olajembargó viszont már komoly károkat okozhat a magyar üzemanyag-ellátásban. Most viszont arra számíthatunk, hogy egy időre kisebb lesz a dráma a benzinkútjainkon.
Szerző(k): Hercsel AdélBelépődíjassá tette a vécéit Brüsszel fapados reptere, magyarok által is használt Charleroi. Az üzemeltető a földi oldalon és a tranzitterületen lévő mosdók elé is fizetőkapukat helyezett el - írja az Airportal.
Szerző(k): EconomxHétfőre összeért két brüsszeli szankciós csomag, így túl azon, hogy felkerült az orosz olajra az ársapka, mától életbe lép a tengeri orosz kőolaj behozatalának tilalma is. Magyarországra azonban továbbra is jöhet az ársapka nélküli olaj a Barátság vezetéken keresztül.
Szerző(k): Hercsel AdélVannak dolgok, amiket más országnak elnéznek, Magyarországnak nem.
Szerző(k): Economx