A korrupciógyanús esetekben változatlanul megússzák a felelősségre vonást azok, akik a magyar kormány belső köreihez tartoznak – ez áll az Európai Bizottság elemzésében, amely a minap látott napvilágot Magyarország frissen zöld utat kapott helyreállítási tervéről.
Szerző(k): Hercsel AdélAz Európai Bizottság elfogadta a magyar helyreállítási programot, miközben arra is javaslatot tett az Európai Tanácsnak, hogy függesszenek fel a felzárkóztatási forrásokból 7,5 milliárd eurót.
Szerző(k): Hercsel AdélAz Európai Bizottság különleges bíróság felállítását kezdeményezi az ENSZ támogatásával, hogy kivizsgálják és büntetőeljárás alá vonják az ukrajnai háborúért és a háborúban elkövetett bűncselekményekért felelős embereket – közölte szerdán Ursula von der Leyen, a brüsszeli testület elnöke.
Szerző(k): Gáll AnnaFellázadtak az emberek Brüsszel egyik bevándorlók és főleg a munkásosztály által lakott negyedében, mert egy környezetvédelmi stratégia keretén belül teljesen át akarják formálni a megszokott városképet, és így az életüket is. A több mint százezer lakosú Schaarbeek önkormányzata visszavonulót fújt az elmúlt hetekben történt demonstrációk hatására. A feszültség a terv jegelése után sem csökkent, sőt egyes vélemények szerint csak eszkalálja, hogy a helyi közösségek a marginalizáció felerősödésétől tartanak a reformtervek hatására.
Szerző(k): Németh Tamás"Rajtunk nem fog múlni a megállapodás az EU-val" - mondta a magyar külgazdasági- és külügyminiszter a France24-nek adott interjújában.
Szerző(k): EconomxMagyarország nem teljesítette határidőre valamennyi vállalását, ezért a testület változatlan összegű pénzügyi szankció mellett fenntartja eredeti javaslatát, amelyről a tanács dönthet majd december elején - olvasható az Európai Bizottság értékelése. A magyar helyreállítási tervet elfogadták, viszont már az első kifizetéshez is 27 "szuperfeltételt" kell majd teljesíteni. Hivatalos döntés november 30-án várható.
Szerző(k): Horváth TiborA magyar kormány által benyújtott helyreállítási terv és az operatív programok átmentek a brüsszeli szűrőn, de az uniós pénz csak az igazságszolgáltatással összefüggő vállalások teljesítését követően, 2023 márciusa után érkezhet meg Magyarországra - tudta meg az Index.
Szerző(k): EconomxEgyelőre erősebb a forint, mint a múlt héten, de Brüsszelen sok minden múlik. Feszülten várja a piac az uniós pénzekről szóló híreket, ha nő az esély, hogy megkapja Magyarország a forrásokat, azonnal erősödik a forint, ha csökken az esélye ennek, akkor pedig zuhan az árfolyam.
Szerző(k): Herman Bernadett