Több mint 30 ezren vonultak utcára szerdán a belga fővárosban, miután a legnagyobb szakszervezetek közös tiltakozást hirdettek a kormány nyugdíjpolitikája ellen.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanTörtént némi előrelépés az Európai Bizottság és Lengyelország között folyó jogállamisági vitában, de ez még nem elegendő ahhoz, hogy a kérdést megoldottnak lehessen tekinteni - jelentette ki hétfőn Frans Timmermans, a brüsszeli testület első alelnöke az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaHa Olaszországban összejön az elitellenes Öt Csillag mozgalom és a radikális jobboldali Liga kormánya, akkor először fordul elő az EU történetében, hogy az egyik alapító tagállamban euroszkeptikus vezetés kezébe kerül a hatalom. Ennek hosszú időre szóló következményei lehetnek.
Szerző(k): Komócsin SándorA lengyel alsóház megszavazta csütörtökön az Európai Unió által sokat kifogásolt bírósági reform, konkrétan a legfelsőbb bíróságról szóló törvény újabb módosításait. Ráadásul úgy változtattak, hogy figyelembe vették az uniós jogi atombombaként emlegetett 7. cikk szerint megfogalmazott brüsszeli ajánlásokat.
Szerző(k): Szabó DánielKizárólag teljesen egyértelmű helyzetben alkalmazná az Európai Bizottság azt a tervezett mechanizmust, amelyet az igazságszolgáltatás függetlenségét veszélyeztető tagállamok támogatásának felfüggesztésére dolgozott ki - közölte az uniós igazságügyi biztos a Politico brüsszeli hírportálnak adott keddi interjújában az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz Európai Néppárt brüsszeli frakciójának támogatásával javasolja az Európai Bizottság az "autoriter irányba tartó" Orbán Viktor megbüntetését - írta a Le Figaro.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz európai parlamenti választási felkészülésről tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Néppárt vezetőivel Brüsszelben szerdán - közölte a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.
Szerző(k): Szász PéterA közép-európai térségnek folyósítandó kohéziós alapot mégsem csökkentik jelentősen az új, 2021-2027-es időszakra vonatkozó uniós költségvetésben - értesült az MTI szerint kedden több lengyel sajtóforrás. A hírt megerősítette Konrad Szymanski, az EU-ügyekért felelős lengyel külügyminiszter-helyettes is.
Szerző(k): Szabó Dániel