A tavalyi országgyűlési választáskor a Fidesz és Lévai Katalin pártjának ajánlóívein 341 ajánlás egyezett meg Terézvárosban, amely miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozni is kezdett. Megállapították a választási csalást, de azt állítják, hogy nem lehet megállapítani, pontosan ki csalt, ezért lezárták az ügyet - írja az Index.
Szerző(k): Szabó DánielMikor vehet át online terméket egy kiskorú, illetve a BKV-ellenőr pótdíjazhat-e egy 16 éves kislányt? A Budapesti Békéltető Központ (BBK) most utánajárt annak, hogy mikor köthet a kiskorú szerződést egy kereskedővel, és bemutatott egy szélsőséges példát is szemléltetésképpen.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA Google frissíti a Street View, azaz az Utcakép szolgáltatását Magyarországon - adta hírül a cég.
Szerző(k): Szász PéterA BKV szerint olyan bérmegállapodás született a cégnél, amely megnyugtatóan rendezi a dolgozók helyzetét. Ez 8 százalékos emelést jelent.
Szerző(k): Vég MártonTizenöt új járat indul a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről az április elején életbe lépett nyári menetrendi időszakban, a légitársaságok október végéig összesen 12,4 millió ülőhelyet biztosítanak - közölte a repülőteret üzemeltető Budapest Airport kedden az MTI-vel.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaNem lesz sztrájk a BKV-nál – tudatta az atv.hu-val az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) elnöke, miután épphogy elhagyta a rendkívüli tárgyalás helyszínét.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaBudapest is megpályázhatja a 2032-es olimpiát - mondta az Inforádiónak Aján Tamás, a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség elnöke, a NOB tiszteletbeli tagja.
Szerző(k): Szász PéterTavasszal átvették a terepet az építőipari cégek a Városligetben, ahol az eredeti tervekhez képest sokkal később és drágábban készülhet el a múzeumi negyedből Liget Budapest Projektté bővült beruházás. A Napi.hu bejárta a 250-300 milliárd forintos gigaberuházás helyszíneit és listázta: mi, hol és mennyiért készülhet el.
Szerző(k): Vég Márton