Csütörtökön Budapestre látogat Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára - közölte a szövetség sajtóirodája.
Szerző(k): MTIAz 1988-as szöuli játékok öttusázó bajnokát, Mizsér Attilát nevezték ki a 2024-es nyári olimpia és paralimpia megrendezésére benyújtott budapesti pályázat sportigazgatójává.
Szerző(k): MTIBudapest átvette az első helyet a legkedvezőbb turistacélpontot kínáló fővárosok listáján Prágától egy brit utazási portál összehasonlításában. A magyar főváros akkor is jól szerepel, ha figyelmen kívül hagyjuk a szigetország és Budapest közti repülőút árát.
Szerző(k): EconomxForgalombiztonsági okokból felfüggesztette a BKV a már átvett CAF Urbos 3-asok közlekedtetését - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szombaton.
Szerző(k): InforádióA Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 34,69 pontos nyitás után tovább csökkent pénteken délelőtt.
Szerző(k): MTI-EcoIdén 150-155 ezer, a következő 3-4 évben évi 170-180 ezer lakáspiaci adásvételt becsül legújabb elemzésében az Otthon Centrum (OC). Az árak országos szinten már 15 százalékkal a mélypontot jelentő 2013 év végi szint felett állnak, a 2008-as nominális csúcsponttól pedig csak 4 százalékkal maradnak el.
Szerző(k): EconomxNincs könnyű helyzetben, aki 10 millió forintot tud összekaparni egy fővárosi ingatlanra, pedig Budapesten is a 7-10 millió forintos kategóriában keresgélnek a legtöbben - olvasható a Balla Ingatlanirodák elemzésében, amelyben összeszedték, hol és milyen lakásra számíthatunk ennyiért.
Szerző(k): EconomxA magyar államadós-osztályzathoz hasonlóan a Budapestre külön megállapított adósbesorolás kilátását is stabilról felminősítés lehetőségére utaló pozitívra javította hétfőn a Moody\'s pénzügyi szolgáltató csoport európai regionális és városi önkormányzatokra szakosodott hitelminősítő részlege, a Moody\'s Public Sector Europe (MPSE).
Szerző(k): MTI-Eco