Birtokba veheti Budapest a Duna-parti CET épületegyüttesét, miután a képviselők a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén elfogadták az erről szóló határozatot.
Szerző(k): MTIBudapest 28 főútvonalára szóló, lokálisan felépülő, de azonos időben megvalósuló egysávos forgalomlassító demonstrációt jelentett be hétfőn délután a Budapesti Rendőr-főkapitányságra a Taxisok Igazsága Mozgalom (TIM) arra az esetre, ha a Fővárosi Közgyűlés az eddig kiszivárogtatott tartalommal fogadná el szerdán délelőtt az új taxis rendeletet.
Szerző(k): NAPIA taxisrendeletről, a Budapest név használatáról, valamint a szemétszállítási díj emeléséről dönthet egyebek mellett a Fővárosi Közgyűlés szerdán.
Szerző(k): MTIBombariadó miatt lezárták a Deák téri metróállomást kedd reggel; a 2-es és a 3-as metró vonalán a szerelvények nem állnak meg az állomáson, csak áthaladnak rajta, a földalatti vonalán nincs korlátozás - közölte a BKV fődiszpécsere az MTI-vel.
Szerző(k): MTIBudapestnek is pénzt hoz Bruce Willis, a Die Hard 5-tel. A film egyes jeleneteit ugyanis több fővárosi közterületen (például a Hősök terén vagy az Andrássy úton) forgatták, amiért fizettek a városnak.
Szerző(k): Diószegi JózsefMég vizsgálja a hídpénz bevezetésének lehetőségét a budapesti városvezetés.
Szerző(k): NAPIAz Európai Bizottság a bírák kötelező nyugdíjazása és az adatvédelmi felügyelő hatóság függetlensége ügyében a kötelezettségszegési eljárásokat az Európai Bíróság előtt folytatja.
Szerző(k): Domokos LászlóBudapesten tartja szombattól éves konferenciáját a Globális Fejlesztési Hálózat (GDN), a tizenharmadik alkalommal megszervezett tanácskozáson mások mellett a volt szocialista, illetve a fejlődő országok több befolyásos kutatója, vállalatvezetője és szakértője vitatja meg a fejlesztés és az urbanizáció aktuális kérdéseit, a városok terjeszkedését.
Szerző(k): MTI