Újabb öt magyar vállalat csatlakozott a Budapesti Értéktőzsde és a Londoni Tőzsdecsoport vállalatfinanszírozási ismereteket, cégvezetési módszereket és networking lehetőségeket nyújtó együttműködéséhez, az Elite Programhoz. A Gloster, az M-KER, a Columbus Klíma, a Szallas.hu, valamint a Textura 12 magyar középvállalat mellé társulhat a projektben.
Szerző(k): Szabó DánielCsökkenést vár a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője, Holecz Noémi.
Szerző(k): Szabó DánielA Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 264,71 pontos, 0,67 százalékos csökkenéssel, 39 058,30 ponton zárt kedden - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielAz Alteo-csoport 2018 első 9 hónapjában 303 millió forintos nettó eredményt ért el, teljes árbevétele pedig 13 milliárd 257 millió forint volt, utóbbi 7 százalékkal több az előző évi bázisidőszakhoz képest – áll az energetikai vállalatcsoport 2018 első három negyedévére vonatkozó nem auditált pénzügyi eredményeit bemutató befektetői prezentációjában. A Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriás kibocsátója 1 milliárd 167 millió forintos EBITDA-értékkel zárta a harmadik negyedévet. Jelentős fejlesztések is elindultak.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 5,38 pontos, 0,01 százalékos csökkenéssel, 39 323,01 ponton zárt hétfőn - írja az MTI.
Szerző(k): K. Kiss GergelyCsökkenésre, iránykeresésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielA Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 216,26 pontos, 0,59 százalékos emelkedéssel, 36 564,15 ponton zárt hétfőn - írja az MTI.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz elemzők szerint a nemzetközi hangulat befolyásolja hétfőn a Budapesti Értéktőzsde kereskedését - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó Dániel