Egyszerre két reformintézkedés lépett életbe a családtámogatás területén Németországban, ahol csütörtöktől alanyi jogon jár a bölcsődei férőhely, és külön támogatást kaphat, aki nem állami keretek között oldja meg 3 évesnél fiatalabb gyermeke napközbeni ellátását.
Szerző(k): MTIA települések romló pénzügyi helyzetének javítása érdekében az önkormányzatok 70-80 százaléka be fogja vezetni, vagy már be is vezette a bölcsődei gondozási díjat.
Szerző(k): NAPIÁprilis elsejétől sok bölcsődében gondozási díjat is kérnek a szülőktől az étkezési térítés mellett. A szociális államtitkárság arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az önkormányzatoknak és más intézményfenntartóknak eddig az időpontig kell dönteniük arról, hogy bevezetik-e a díjat.
Szerző(k): NAPIMunkahelyi családi napközik (csanák) létesítését segítő pályázat indul, 5,5 milliárdos kerettel. Szakértők szerint jó megoldás volna cafeteria-elemként bevezetni a családi napközik díjához való céges hozzájárulást.
Szerző(k): Lajkó ÉvaAz óvodákhoz hasonló normatívaszámítási rendszert javasol a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete.
Szerző(k): Tóth KataLegfeljebb havi tízezer forintos gondozási díjat kell majd fizetniük szeptembertől az érdi bölcsődések szüleinek, mert a megyei jogú város önkormányzata nem tudja „önerőből” tovább finanszírozni a két gyermekintézményt.
Szerző(k): NAPI