Jelentősen visszaesett Németországban az úgynevezett Jamaica-koalíció létrejöttében bizakodók aránya, de így is a németek csaknem kétharmada számít arra, hogy sikerül megalakítani a CDU/CSU jobbközép pártszövetség, a liberálisok (FDP) és a Zöldek első közös kormányát - mutatta ki egy hétfőn ismertetett felmérés. Ugyancsak hétfőn Angela Merkel kancellár, a CDU elnöke egy videóüzenetben azt mondta, hogy november 16-ig be kell fejezni a kormányzati együttműködésről kezdett előzetes egyeztetéseket - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaTovábbra is nehezek lesznek a német jobbközép CDU/CSU pártszövetség, a liberálisok (FDP) és a Zöldek tárgyalásai a kormányzati együttműködésről, de van esély a sikerre - mondta Angela Merkel kancellár, a CDU elnöke pénteken Berlinben a koalíciós egyeztetések első szakaszának lezárása után.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA szociáldemokraták (SPD) kapták a legtöbb szavazatot a németországi Alsó-Szászország tartományban vasárnap rendezett előrehozott helyi törvényhozási (Landtag-) választáson az első eredménybecslések szerint - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaKormányalakítási tárgyalásokat kezdeményez a liberális FDP-vel és a Zöldekkel a CDU/CSU német jobbközép pártszövetség - jelentette be Angela Merkel kancellár, a CDU elnöke a hétvégén.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA kölcsönös engedményeken alapuló megegyezés iránti készséget vár a németek többsége a kormányalakítási tárgyalásokon a bajor jobbközép CSU-tól a párt legfontosabb követelése, a menekültbefogadás felső határának ügyében - mutatta ki egy szerdán ismertetett felmérés.
Szerző(k): K. Kiss GergelyHajlandóak lehetnek a német szociáldemokraták (SPD) a kormányzás folytatására a CDU/CSU jobbközép pártszövetséggel, ha Angela Merkel távozik a kancellári tisztségből - jelezte a párt egyik vezetője.
Szerző(k): Szepesi AnitaElégedetlen a szövetségi parlamenti választás (Bundestag-) eredményével a németek kétharmada - mutatta ki egy pénteken ismertetett felmérés.
Szerző(k): Szepesi AnitaA Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint az, hogy a kereszténydemokrata CDU-CSU szövetség nyerte a német választást garanciát jelent az európai, keresztény értékek védelmére. Arról nem nyilatkozott, hogy ez eddig is így volt.
Szerző(k): Szabó Dániel