Az Egyesült Államok kormánya felmondta a Magyarországgal 1979-ben kötött, a kettős adóztatás elkerüléséről szóló nemzetközi szerződést. Ennek rendelkezései 2024. január 1-jétől nem lesznek alkalmazandóak, ami kihatással lehet a magyar és amerikai cégek, valamint magánszemélyek a két ország határain átnyúló tevékenységeire és befektetéseire. Ettől az időponttól az USA-ból származó kamatot, jogdíjat és osztalékot 30 százalékos amerikai forrásadó terhelheti - írja kommentárjában a PwC Magyarország.
Szerző(k): Domokos ErikaEgy kevéssé ismert, ám meglepően sikeres építőipari cég extraprofitja szemben más vállatok extraprofitjával, amelyet a magyar kormány különadókkal be akar gyűjteni, nem az állam zsebét, hanem egy magánzsebet gazdagítottak. Ebben szerepe lehet a jó politikai kapcsolatoknak. Hogy mik nem történnek Magyarországon.
Szerző(k): Komócsin SándorAzok a vállalkozások, amelyek nem készítették el határidőre az előző évi beszámolójukat, a NAV pótlásra vonatkozó 30 napos haladékát követően már több százezer forintos bírságot kaphatnak. Újabb 30 napot követően pedig már az adószámot, majd a céget is törölhetik a cégjegyzékből.
Szerző(k): Domokos ErikaA kínai ruházati óriás, a Shein alig néhány év alatt meghódította az olcsó ruházati cikkek hatalmas kínálatával a Z-generációs vásárlókat. Eközben a nagy márkák és a butikok tervezői szerzői jogi perek garmadáját indították a cég ellen.
Szerző(k): Szabó DánielA kormány felhatalmazta magát, hogy ha úgy látja, hogy egy cégre a háborús veszélyhelyzetben különösen nagy szükség lehet az ország üzemeltetéséhez, akkor azt állami felügyelet alá vonhatja.
Szerző(k): Komócsin SándorKiugró sikert ért el Sarka Kata és Rogán-Gaál Cecília médiavállalkozása azzal, hogy akkora profitot ért el ágazatában, amekkoráról a cégükhöz hasonló más vállalatok álmodni sem tudnak.
Szerző(k): Komócsin SándorAz orosz vállalatok kilobbizták a moszkvai kormánynál, hogy a nyugati szankciók okozta költségnövekedésüket részben a környezetvédelmi követelmények betartásával kapcsolatos kiadásaik lefaragásával mérsékeljék.
Szerző(k): Komócsin SándorA Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eltávolíttatja a Facebookról, a YouTube-ról és a Vimeoról a gyógygomba készítményeiről ismert Max-Immun Kft. hirdetéseit, miután a cég továbbra sem szüntette be a C-peptid termékek jogsértő reklámozását - közölte a GVH az MTI-vel csütörtökön.
Szerző(k): Tér Diána