Washington vizsgálatot indít Párizs nagy technológiai cégekre kivetni tervezett adója ügyében - jelentette be szerdán Robert Lighthizer, az Egyesült Államok kereskedelmi főtárgyalója.
Szerző(k): Szabó DánielA 2018. évben felvett osztalékelőleg (…) Vajna András Györgyöt, illetve az örökösét illeti meg – ezzel a mondattal ér véget egy dokumentum, ami Vajna fő vagyonkezelő cége 25 millió dollárjának, azaz hétmilliárd forintjának sorsáról rendelkezik. Ennyi osztalékot fizetett ugyanis 2018-ra a néhai filmproducer és üzletember legfontosabb vagyonelemeit – kaszinókat, rádiókat, korábban papíron a TV2-t is – összefogó AV Investments Kft., amely közel egy hónapos késéssel adta le 2018-as beszámolóját.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA munkaerőhiány miatt a vállalatoknak a korábbinál nagyobb figyelmet kell szentelniük a szabadságok tervezésére, már most célszerű felmérni, melyik munkavállalójuk hol tart az éves szabadságkeretének felhasználásában, és a nyári időszakban célszerű legalább az időarányos szabadságot kiadniuk - közölte a Trenkwalder munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel foglalkozó cég az MTI-vel.
Szerző(k): Szabó DánielA hitelintézetek ügyfelei az eredeti határidő végére nagyrészt azonosították magukat. A számláikat aktívan használók nagy része felkereste a bankját, a cégek többsége is így tett.
Szerző(k): Herman BernadettÚjra magyar állami tulajdonba került a mezőhegyesi vetőmagüzem, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. a francia termelők tulajdonában álló Limagrain-től vásárolta meg termelő leányvállalatát – írja az MTI a magyar cég tájékoztatása nyomán.
Szerző(k): Szász PéterA dél-koreai Inzi Controls 14,8 milliárd forintból akkumulátorgyártó üzemet épít Komáromban - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó DánielTavaly 63,5 százalékkal 1,67 milliárd koronára csökkent éves szinten a cseh Agrofert holding nyeresége. A bevételek 400 millió koronával 157,5 milliárd koronára emelkedtek - közölte a CTK hírügynökséggel szombaton Karel Hanzelka, az Agrofert szóvivője. Az Agrofertet Andrej Babis jelenlegi cseh kormányfő alapította a kilencvenes években.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaNAV-zár alá került a Vajna Tímea cége által tavaly felvásárolt Donut Library nevű fánkozólánc egyik üzlete - írja az Index.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna