Egyéves csökkenés trend után 2017 második negyedévében újra növekedésnek indult a cégtörlések száma, ráadásul újra a felszámolások miatt.
Szerző(k): Domokos LászlóA világ 10 legértékesebb márkájából kilenc amerikai, nyolc pedig a technológiai szektorban tevékenykedik – áll a WPP és a Kantar Millward Brown a világ márkáinak értékét vizsgáló jelentésében. A technológiai vállalatok előretörése már hosszú évek óta tart, miközben a hagyományos vállalatok márkáinak értéke, mint a GE vagy a Coca-Cola egyre hátrébb kerül a listán.
Szerző(k): Kovács BertoldHetek alatt lába kelt a csaknem 300 ezer esernyőnek, melyet egy kínai start-up kínált kölcsönzésre – adta hírül a shanghaiist.com.
Szerző(k): Kovács BertoldA felszámolások, kényszertörlések és végelszámolások száma is csökkent idén a tavalyi első negyedévhez képest a Magyarországon működő vállalatok körében – derül ki a Bisnode Magyarország Kft. elemzéséből.
Szerző(k): Kovács BertoldTisztességtelenül próbálta korlátozni a fogyasztók indoklás nélküli elállási jogát a vásárlástól az egészségügyi, háztartási termékeket értékesítő Kővári Forrás Kft., ezért a bíróság megtiltotta a korlátozó feltételek alkalmazását a vállakozásnak. A károsultak békéltető testülethez vagy bírósághoz fordulhatnak - közölte a Fogyasztóvédők Országos Egyesülete (FOE) kedden az MTI-vel.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaFelszámolási eljárás indult Kóka János 2003-ban alapított egészségügyi cégével szemben – adta hírül a Világgazdaság.
Szerző(k): Kovács BertoldA Cégkapu regisztrációra kötelezettek július 3-án 14 órától tudnak kötelezettségüknek eleget tenni a cegkapu.gov.hu oldalon - közölte a Belügyminisztérium az MTI érdeklődésére.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz előfizetéses HBO és a Story-csatornák kivételével szinte minden nagyobb tévéadó veszteséges volt. A Hír TV és az AMC Networks éve volt a legrosszabb.
Szerző(k): Szabó Dániel