A Magyar Rektori Konferencia (MRK) tagjai is úgy vélik, hogy minden egyetemi polgárnak biztosítani kell a jogot a részvételhez az EU mobilitási programjaiban.
Szerző(k): EconomxLesújtónak nevezte Budai Marcell, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának kommunikációs vezetője, hogy a modellváltó egyetemek egyelőre nem vehetnek részt az Erasmus programokban. Az ELTE docense szerint ez olyan, mintha egy atombombát dobtak volna a felsőoktatásra.
Szerző(k): Koncsek RitaAz Európai Bizottság úgy döntött, hogy 21 modellváltó magyarországi egyetemet kizár az Erasmus+ együttműködési és oktatási csereprogramból, valamint a Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogramból is, a tiltás a december 15-e után elbírált pályázatokra vonatkozik, tudta meg a Népszava.
Szerző(k): Koncsek RitaA pedagógusoknak és az igazgatóknak minden tanévben túl kell majd esniük ezen, a gyengén teljesítők anyagilag is rosszul járhatnak – derül ki egy Belügyminisztérium által készített koncepcióból.
Szerző(k): EconomxDecember 1-jei hatállyal három fővárosi gimnázium nyolc pedagógusának szüntette meg rendkívüli felmentéssel közalkalmazotti jogviszonyát a Belügyminisztérium. Azóta forr a levegő, az oktatás ügyéért aggódók szombatra is tüntetést szerveznek.
Szerző(k): Koncsek RitaAz előző tanévben, illetve annak második félévében kiadott érvényesítő matricákkal ellátott diákigazolványokat szerdán még elfogadják a MÁV-START, a Volánbusz és a HÉV járatain. December 1-től már a 2022/2023-as tanévre, vagy annak I. félévére szóló érvényesítő matricákkal ellátott diákigazolványokkal lehet csak utazni.
Szerző(k): EconomxA pedagógus szakszervezetek és a noÁr mozgalom hirdette meg a november 26-i tüntetést, ami egy valódi nemzeti konzultáció lesz az oktatásért. Az akcióhoz több civilszervezet mellett a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége is csatlakozott.
Szerző(k): Koncsek RitaSosem volt még ilyen nehéz lakást vagy szobát bérelni a brit fővárosban. A hirtelen megugró kereslet a szabályozási környezet és az infláció miatt visszaeső kínálattal találkozott. Az eredmény, elfogytak a kiadó ingatlanok az árak az egekbe emelkedtek.
Szerző(k): Lovas-Romváry András