Akkora a lemaradásunk az oktatás területén, hogy a Magyar Nemzeti Bank Versenyképességi jelentése sem tudta ezt figyelmen kívül hagyni. Alacsony a GDP-arányos állami költés, 2019-ben 3,1 százalékot tett ki, míg az uniós átlag 3,9 százalék volt. Nálunk a legalacsonyabb a tanárok fizetése az OECD tag európai uniós országok között. Nem sikerült megállítani a korai iskolaelhagyók számát sem. Egyetemeink pedig nem kerültek be az elit klubokba és a nyelvoktatás területén is van még mit tenni.
Szerző(k): Koncsek Rita„Elég a lenézésből” címmel november 18-án pénteken ismét élőlánc és tüntetés is lesz az oktatásért Budapesten. Diákszervezetek azért hirdették meg az akciót, mert még mindig nem történt semmi az oktatásban, a pedagógusok követeléseire nem reagált érdemben a kormány. Hétfőtől egyébként több tanár egy héten át tartó polgári engedetlenségbe kezdett.
Szerző(k): Koncsek RitaIdén nem lesz béremelés, jövőre is 10 vagy maximum 20 százalékkal emelkedhet a pedagógusok bére, ami szakszervezeti vezető szerint nem állítja meg a tanárok elvándorlását. Újabb sztrájktárgyalás november 26-a után lehet, de a tanárok addig is folytatják akcióikat.
Szerző(k): Koncsek RitaTöbb órán keresztül vitatkoztak az országgyűlési képviselők a hazai oktatás helyzetéről a parlamentben. A vitanapot az ellenzéki pártok kezdeményezték, az oktatásért felelős miniszter Pintér Sándor nem vett részt az ülésen. Szóba került a tanárok sztrájkjogának megszüntetése, a pedagógushiány, a tanárbérek és persze Brüsszel is.
Szerző(k): Koncsek RitaÚjabb energiatakarékossági intézkedéseket vezettek be a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), az év végén és 2023 első hetében az épületek többségét bezárják - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága kedden az MTI-t.
Szerző(k): Domokos ErikaAz Adom Diákmozgalom és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) október 23-ára is szolidaritási tüntetést szervezett a pedagógusokért. A szervezők szerint megközelítheti a 80 ezret a tüntetésen részt vevők száma. A felszólalók ismét felhívták a figyelmet arra, hogy mára kezelhetetlenné vált a tanárhiány, alig van utánpótlás, és vegyék vissza a Kölcsey gimnáziumból kirúgott tanárokat.
Szerző(k): Domokos ErikaA Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa (NYUSZET) kiáll a pedagógusok mellett és szolidaritását fejezi ki az oktatás szereplőinek törekvéseivel kapcsolatban - közölte a szervezet.
Szerző(k): Szász PéterJelenleg 16 ezer magyar diák tanul valamelyik külföldi egyetemen. A Radnótiból egy egész osztálynyi diák iratkozott be valamelyik nyugat-európai vagy amerikai egyetemre, az AKG-ban az előző tanévben 72-en végeztek közülük többen tanulnak Hollandiában, mint Magyarországon.
Szerző(k): Koncsek Rita