Hat év alatt közel felére csökkent a pedagógusképzésre jelentkező fiatalok száma, a felvettek száma 11,1 ezerről 6,4 ezerre - hívja fel a figyelmet a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) vasárnapi közleményében. A szervezet szolidaritását fejezi ki a pedagógusok és a diákok mellett. A HÖOK szerint a tanári pálya vonzóvá tételéhez anyagi megbecsülés is kell, és ehhez politikai döntés.
Szerző(k): Domokos ErikaOktóber 14-re ismét pedagógussztrájkot hirdettek, a szakszervezetek szerint a közoktatás az összeomlás szélén áll. Októbert 23-án pedig a diákmozgalmak szerveznek újabb szolidaritási akciókat.
Szerző(k): Koncsek RitaOrszágszerte több száz iskolában 13-14 ezer tanár demonstrált ma az oktatás és az oktatók helyzetének javítása érdekében. Délután hídfoglalással és Kossuth téri nagygyűléssel folytatódott a szolidaritási akció. Sok ezer diák, tanár és szülő gyűlt össze a téren.
Szerző(k): Domokos ErikaA Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája szerint elképzelhetetlen és elfogadhatatlan megoldás a kollégiumok bezárása a szorgalmi- és a vizsgaidőszak alatt.
Szerző(k): Koncsek RitaA holland egyetemeken egy év alatt 34 százalékkal nőtt a magyar hallgatók száma, Németországban kilenc százalékkal többen tanulnak, mint egy évvel korábban, Ausztriában pedig 7,6 százalékkal nőtt a magyar diákok aránya. Trendforduló előtt állnak az európai egyetemek, a brexit után az Egyesült Királyság veszítette a legtöbbet a népszerűségéből.
Szerző(k): Koncsek RitaOktóber 31-ig érvényesek az előző tanévre diákigazolványok, a lejáró okmányokat addig érvényesíttetni kell.
Szerző(k): Csernátony CsabaA Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete októberben, a Pedagógusok Szakszervezete pedig novemberben tartja indokoltnak az országos sztrájk megszervezését.
Szerző(k): Koncsek RitaA KSH Budapestről készült körképe szerint a szakképzést folytató intézmények népszerűsége a fővárosban évről évre csökken, amíg 2010-ben több mint 14 ezren jártak szakképzőintézménybe, 2020-ban már csak valamivel több mint ötezren választották.
Szerző(k): Koncsek Rita