Az SZFE-t fenntartó kuratórium egyik tagja, Lajos Tamás az ATV Híradónak azt mondta: amennyiben a bíróság kimondja, hogy jogszerű az egyetemi oktatók sztrájkja, a kuratórium alternatív oktatást szervez. Lajos szerint ugyanakkor a sztrájk jogellenes, a dolgozóknak politikai követelései vannak.
Szerző(k): Domokos ErikaAz innovációs miniszter által kijelölt új kuratórium leváltását és az egyetem autonómiájának biztosítását követelik a Színház és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói, az intézmény dolgozói pedig sztrájkot helyeztek kilátásba, követeléseiket elküldték a kormányhoz.
Szerző(k): Domokos ErikaTeljesen kiborítja a sziléziai bányászokat, hogy Lengyelország jelentős mennyiségű orosz és kolumbiai szenet importál, ahelyett, hogy a hazai szenet égetnék az erőművekben. Különösen az orosz behozatal csípi az állásukat féltő emberek szemét.
Szerző(k): Barabás JúliaA Dunaferr felmondta a kollektív szerződést, a szakszervezet a sztrájkra is kész, hogy megvédje a dolgozók juttatásait - tudta meg a 24.hu.
Szerző(k): Szász PéterA magyar munkavállalók között relatív többségben vannak azok, akik szabadon rendelkezhettek szabadságukkal a járvány ideje alatt is - derül ki a Napi.hu számára a Pulzus Kutató által készített friss közvélemény-kutatásból.
Szerző(k): Szász PéterHét hétig tartó tárgyalások és több tüntetés után hétfő este aláírták Franciaországban a kormány és a szakszervezetek megállapodását, amely évi több mint 8 milliárd euróval (2830 milliárd forint) növeli az egészségügy dolgozóinak járó juttatásokat - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielVéget ért a veszélyhelyzet Magyarországon, a járványügyi készültség azonban megmaradt. Az erről szóló rendelet éjjel jelent meg a Magyar Közlönyben.
Szerző(k): Szász PéterJúlius elsején kapják meg a kormányrendeletben meghatározott egészségügyi dolgozók a bruttó 500 ezer forint rendkívüli juttatást. Erre 94 milliárd 342 millió forint fordítható.
Szerző(k): Németh Géza