Elfogadhatatlannak tartja mindkét nagy kiskereskedelmi szakszervezet a Tesco Global Zrt. azon béremelési terveit, amelyek a kötelező bérminimum feletti fizetési kategóriák áruházi és raktári dolgozóit érintik. Az elképzelések nagyon messze vannak egymástól - állították lapunknak.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA védőnők bérpótlékot kapnak, a mentők pedig béremelést - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Eközben az egészségügyi szakdolgozók kamarája és az ápolási egyesület sem elégedett a tervezett béremeléssel.
Szerző(k): Papp ZsoltAz Egyesült Királysággal folytatandó kilépési tárgyalásokkal kapcsolatban az Európai Parlament elsődleges célja, hogy minél hamarabb megoldás szülessen a Nagy-Britanniában dolgozó uniós munkavállalók és az ott tanuló diákok problémáira - jelentette ki Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke szombaton, az unióban maradó tagállamok vezetőinek brüsszeli találkozóján elmondott beszédében.
Szerző(k): Szász PéterMájus elsejét követően e-mailben, illetve személyesen minden pénteken segítséget kérhetnek a Munkástanácsok Országos Szövetségétől (MOSZ) a munkahelyi balesetet szenvedő munkavállalók - mondta Palkovics Imre, a szakszervezet elnöke az M1 csatornán.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA munkaidő-szervezésről szóló törvénymódosítás, vagyis a \"rabszolgatörvény\" kiszolgáltatja a dolgozókat a multiknak és más munkaadóknak - mondta Heltai László, az LMP gazdasági szakszóvivője vasárnap az MTI-nek.
Szerző(k): Szepesi AnitaA fizikai dolgozók átlagbére 12,4 százalékkal nőtt az év első két hónapjában, ami közelít a minimálbér idei 15 százalékos emeléséhez - mondta Simon Attila, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára az M1-en.
Szerző(k): Szász PéterHatalmas tömeget alkotnak azok a dolgozók, akiknek a minimálbér vagy a garantált bérminimum idei emelése csak a zsebbe csúsztatott pénz csökkenését jelentette, de a fizetésükön semmit sem változtatott. A béremelések megfigyelése miatt újabb tömegek válnak láthatóvá ebből a körből. Sokat torzíthatnak ezért a KSH idei keresetnövekedési adatai is, amelyek köszönő viszonyban sincsenek a kiskereskedelmi üzletek forgalmának szerény bővülésével.
Szerző(k): K. Kiss GergelyRendkívül rossz fogadtatása van a Magyar Posta Zrt. dolgozói körében annak, hogy a társaság számos kölcsönzött, illetve alkalmi embert kezdett el foglalkoztatni a dolgozóhiány elleni küzdelem jegyében. Miközben a cég lassanként lemond az állandó és minőségi munkaerőről, az újoncok teljesítménye gyakran nem üti meg a mércét - állítják a postai érdekképviseleteknél.
Szerző(k): K. Kiss Gergely