Nagyjából egy év múlva indulhatnak el az érdemi tárgyalások ismét a magyar és a szlovák fél között a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer megépülése miatt a Duna egy szakaszán keletkezett természeti károk rehabilitációjáról. A két ország szakértői már dolgoznak a nagy léptékű, közös állapotfelmérés előkészítésén - írja a Magyar Idők hétfői számában.
Szerző(k): Szász PéterA Dunán évtizedek óta elmaradó fenntartási-karbantartási munkák következtében mára 250 alá csökkent a hajózható napok száma, és évente mintegy 300 milliárd forintos kár éri a gazdaságot. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. pályázatot írt ki a hajózhatóság javítására - írta szerdai számában a Világgazdaság.
Szerző(k): Domokos LászlóA repülőtéri vasúti fejlesztések és a Budapest-Belgrád vonal újjáépítése érdekében új nyomvonalon vezetik a Budapest-Kelebia vasútvonal fővárosi bevezető szakaszát, Soroksár pedig visszakaphatja Duna-partját - írja az MTI a Magyar Idők nyomán.
Szerző(k): Szász PéterVáltozik a közlekedés, és így a közösségi közlekedés menetrendje is négy nyári hétvégén, amikor lezárják a Szabadság hidat Budapesten - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterA magyar Duna szakasz hajózhatósága fejlesztésének a tervezésére írt ki nyílt közbeszerzést a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.
Szerző(k): Németh GézaA Fővárosi Közgyűlés szerdán pénzügyi kötelezettségvállalás nélküli elvi hozzájárulást adott a Magyar Úszószövetségnek arra, hogy megpályázza a 2022-es, vagy a 2024-es rövidpályás úszó világbajnokság megrendezését - tudósított az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaA budapesti Kopaszi-gátnál futó széles fövenyt lezárták a kikapcsolódásra vágyók elől, és a tiltáson egyhamar nem is terveznek változtatni. A háttérben pedig felsejlik Garancsi István megaprojektje - írja a hvg.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelyPozsonyban, a Duna belváros felőli, bal partján épülhet fel Szlovákia első felhőkarcolója - írta szerdán a pozsonyi Hospodárské Noviny szlovák gazdasági-közéleti napilap.
Szerző(k): Szepesi Anita