A világ legnagyobb motorgyárának számító győr Audi-üzemben elkészült a 250 000. villanymotor.
Szerző(k): Csernátony CsabaTöbb kárt okozhat a régi autó lecserélése, mint gondolnánk. Környezetvédelmi szempontból jobb addig kihúzni a régi kocsival, ameddig csak lehet - derül ki egy friss tanulmányból.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz ABB arra készül, hogy néhány héten belül üzembe helyezze az első olyan ultragyors töltőállomásokat, amelyek kevesebb mint három perc alatt elegendő energiát biztosítanak bármely elektromos autónak egy 100 kilométeres útra. Ez megváltást jelenthet az e-járművek elterjedésében.
Szerző(k): Szabó DánielHomlokegyenest már megközelítéssel veti bele magát az elektromos autóipari verseny éppen aktuális, legfontosabb etapjának, az akkumulátorgyártó kapacitások biztosításába Stuttgart és Wolksburg. Ettől még akár mindketten, gyorsan célba is érhetnek.
Szerző(k): Szabó M. IstvánEurópa egy újabb minőségi ismérv alapján szakadt ketté, nyugati és keleti részre, mégpedig az elektromos autók feltöltéséhez szükséges töltőállomások mennyisége alapján. A képlet a szokásos: Nyugat-Európa sokkal előrébb jár ezen a téren, mint a keleti uniós tagországok, ám az itteni lemaradás az ottani siker értékét is csökkenti.
Szerző(k): Komócsin Sándor, Csernátony CsabaA városokban és az országutakon jelenleg futó 8500 autóbusz közül mintegy 1100 helyét elektromos buszok veszik át 2025-ig -írta meg az Innovációs és Technológiai Minisztériumra (ITM) hivatkozva az MTI
Szerző(k): Szabó M. IstvánFuturicum elektromos teherautó 683 mérföldet, közel 1100 kilométert ment egy feltöltéssel, beállítva az új Guinness világrekordot.
Szerző(k): Rácz GergőHárom év alatt 50 ezer elektromos töltőt telepít a Shell az Egyesült Királyság közterületeire annak érdekében, hogy minél népszerűbbé tegyék az elektromos autózást. A töltőállomások azonban nem csupán a megszokott helyre és módon telepünek majd, és ez igazi váltókapcsolóként működhet majd a fejekben.
Szerző(k): Szabó M. István