A mérnökök régi álmának megvalósítását ígéri a Toyota: gyorsan tölthető, hosszú menettávolságot ígérő, tartós akkumulátorok kerülhetnek az autóiba nem is olyan sokára.
Szerző(k): Komócsin SándorElső nyilvános kibocsátás után a New York-i Értéktőzsdére menne a Tesla kínai versenytársa. Az Xpeng Motors annak ellenére lépne az amerikai tőzsdére, hogy az amerikai törvényhozás komoly lépésekre készül az ott jegyzett kínai cégek ellen.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásÁtadták Pécs tíz új elektromos hajtású helyi járatú autóbuszát pénteken - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielTöbb százmillió eurónyi beruházás érkezik Magyarországra a következő hónapokban Koreából - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Szöulban tett látogatása során az MTI-nek adott nyilatkozatában.
Szerző(k): Domokos ErikaTisztán elektromos dobozos teherautóval jön elő a Toyota. A furgon a gyár ígérete szerint 230 vagy 330 kilométert képes megtenni. Azt még nem tudni, hogy a magyar piacon mikor lesz elérhető.
Szerző(k): Csernátony CsabaProfitot termelt a második negyedévben is a Tesla, így elvileg elhárult az akadály az elől, hogy bekerülhessen az S&P 500-as részvényindexbe.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásÚj generációs technológiát szállít a harmadik generációs Formula-E versenyautókhoz az ABB, így azok még könnyebbek, még gyorsabbak - és lényegesen energiahatékonyabbak lehetnek majd.
Szerző(k): Szabó M. IstvánTöbb mint 111 ezer euróért, majdnem 40 millió forintért kínálja az Audi az egyik csúcsmodelljét, de nem veri nagydobra.
Szerző(k): Csernátony Csaba