Tizennégy jelölt neve és választási jele fog szerepelni a november 10-i romániai államfőválasztáson - közölte pénteken a központi választási bizottság (BEC), miután lejárt a jelölések elleni óvások elbírálásának, illetve az esetleges visszalépéseknek a határideje.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz egykori francia elnök és miniszterelnök 86 éves volt.
Szerző(k): Szabó DánielOktóber 1-jén Alfons Dintner, az Audi AG ingolstadti előszéria központjának vezetője váltja az Audi Hungaria Zrt. igazgatóságának elnöki pozíciójában Achim Heinflinget - tájékoztatta a győri cég az MTI-t.
Szerző(k): Szabó DánielA Donald Trump amerikai elnök ellen elindított alkotmányos felelősségre vonási eljárás kétesélyes: vagy az derül ki, hogy csak társalgott ukrán kollégájával, vagy az, hogy rá akarta venni az elnökválasztás közvetett befolyásolására. A mérleget az billentheti el, mit tud a kettejük telefonbeszélgetéséről egy kistisztviselő.
Szerző(k): Komócsin SándorKedden a Demokrata Párt képviselőházi többségét vezető Nancy Pelosi bejelentette, hogy kezdeményezik Donald Trump elmozdítását, vagyis az impeachment eljárást. Az elnök szerint ez csak boszorkányüldözés és zaklatás.
Szerző(k): Szabó DánielNémetország, Lengyelország és a balti államok is kifogásolják, hogy Emmanuel Macron francia államfő egyfajta politikai pávatáncba kezdett Vlagyimir Putyin orosz elnökkel azzal az indokkal, hogy hiba Oroszországot elidegeníteni Európától.
Szerző(k): Komócsin SándorMár nem Vlagyimir Putyin a legnépszerűbb politikai vezető Oroszországban - legalábbis az utolsó független közvélemény-kutató intézet szerint - és ami még megdöbbentőbb, olyan ellenfél győzte le, aki egy éve még csak gúnyolódott a politikusokon.
Szerző(k): Komócsin SándorAz Európai Központi Bank (ECB) soron következő elnöke szerint a globális gazdaság "törékeny" és "veszélyben van" - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna