Ehud Barak izraeli védelmi miniszter szerint Irán előzetes hozzájárulása a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség helyszíni ellenőrzéséhez még nem zárja ki egy esetleges izraeli katonai csapás lehetőségét.
Szerző(k): NAPIAz MVM és a szlovák Eustream a szlovák-magyar gázvezeték beruházásának részleteiről állapodott meg, a projekt mintegy 50 milliárd forintba kerül majd, 9 milliárdos EU-támogatás mellett.
Szerző(k): Leszák TamásKovács Pál államtitkár szerint a Déli Áramlat gázelosztó központja lehetünk - írtja a Világgazdaság. Magyarország kész arra, hogy a közvetítsen Oroszország és az EU között a gázpiacra vonatkozó szabályozás ügyében – jelentette ki.
Szerző(k): NAPIA nyilvánosság hiánya, fel nem vetett fontos kérdések, idő előtt elvégzett vizsgálatok - egyebek mellett ilyen kifogások hangzottak el a fukusimai nukleáris válság után az európai atomerőműveknél elrendelt stressztesztek kapcsán tartott sajtóbeszélgetésen.
Szerző(k): Major AndrásA litván parlament jóváhagyta, hogy az országban japánok építsék meg a közös baltikumi erőművet, eközben a lengyelek, akik tavaly kiváltak a projektből, fontolóra veszik, hogy újból belépnének.
Szerző(k): Barabás T. JánosNegyedik hónapja esik a Gazprom által kitermelt gáz mennyisége – szintje áprilisban tíz éve a legalacsonyabb volt.
Szerző(k): Barabás T. JánosKözel öthavi rekord mélységbe csökkent a nyersolaj árfolyama; a befektetők a görög euró megszűnését árazzák.
Szerző(k): NAPIFaapríték alapú biomasszára állítják át a tatabányai fűtőerőművet, két éven belül a földgázfelhasználás részaránya tíz százalékra csökkenhet.
Szerző(k): Vajna Erzsébet