Nemzetközi szinten is jól ismert szakembert igazolt a MET Csoport a kereskedelmi vezérigazgatói tisztségbe.
Szerző(k): Szabó M. IstvánJóváhagyták a kontinens legnagyobb akkutelep-projektjét egy London melletti logisztikai parkban. A mintegy 80 milliárd forint értékű beruházás 2024-re készülhet el, azonban ez csak az első ütem.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA Gazprom orosz gázipari cég komoly veszteséggel zárta az idei harmadik negyedévet részben a rubel árfolyamgyengülése miatt - írja az MTI a cég közlése nyomán.
Szerző(k): Szász PéterUniós összehasonlításban Lengyelországban és Litvániában drágult a leginkább az áram az első fél évben, nem is akármilyen mértékben. Eközben a hollandok nagyon jó jártak.
Szerző(k): Barabás JúliaA Siemens és a német állami vasúttársaság, a Deutsche Bahn bejelentette, hogy több mint 370 mérföldes hatótávolságú hidrogénüzemű vonatokat tesztel majd. A technológia azt ígéri, hogy csökkenti a szén-dioxid-kibocsátást és ezzel gyorsan elavulttá válnak majd a meglévő dízelszerelvények.
Szerző(k): Szabó DánielRomániában befejeződött a BRUA gázvezeték építésének első szakasza. A Krassó-Szörény megyei Zsuppán (Jipa) tartott szombati átadó ünnepségen Klaus Iohannis államfő és Ludovic Orban miniszterelnök és a kormány több tagja is részt vett.
Szerző(k): Domokos LászlóEgyéves szünet után decemberben újrakezdik a munkát a vitatott Északi Áramlat-2 gázvezetéken - jelentette be egy illetékes szóvivő szombaton.
Szerző(k): Domokos LászlóKözepes méretű európai energetikai cégként képzeli el magát a jövőben a MET, és ehhez is arra van leginkább szükség, hogy a területen mindenre lőni kell, amire érdemes. Lehőcz Balázs Gábort, a cég eszközdivíziójának vezetőjét kérdeztük az energiaforradalom kényszeréről, a napról és a szélről.
Szerző(k): Szabó M. István