Szerb lapértesülés szerint a nyugat-balkáni országok lezárhatják a határaikat, Szerbia és Macedónia származás szerint szűri a migránsokat, a szlovén rendőrség közölte, hogy visszafordítják a gazdasági migránsokat, Belgium pedig bejelentette, hogy börtönbe zárná és megfigyelné a visszatérő dzsihadistákat - néhány fejlemény csütörtökön délelőttről a párizsi merénylet után.
Szerző(k): MTI, EconomxVegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek, a terrorveszély kihatott a piacok hangulatára, az utazási cégek részvényei újra nyomás alá kerültek.
Szerző(k): EconomxNouriel Roubini szerint paradox módon még serkentőleg is hathatnak az európai gazdaságra a párizsi támadások, ha nem lesz több, s ha megelőzésképpen az ECB a vártnál nagyobb lazítást hajt végre. A professzor ezúttal korántsem annyira pesszimista.
Szerző(k): EconomxErőteljesen emelkedtek kedden a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek néhány jó vállalati eredménynek köszönhetően és az Európai Központi Bank (EKB) további hitelkönnyítésének a reményében.
Szerző(k): MTI-EcoHétfőn többnyire veszteségben jártak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteki párizsi terrortámadásokat követően. A devizapiacon is a biztonságosabbnak tartott dollárt és a jent keresték a befektetők. Vajon eléri a gazdaságot a terrorfenyegetettségből fakadó bizonytalanság és jelent ez majd újabb sokkokat az európai gazdaságra illetve a világkereskedelemre nézve? Ezt vette sorra a Commerzbank vezető közgazdásza.
Szerző(k): EconomxBár a világ tőzsdéi nyugodtan vették tudomásul a pénteki párizsi merényleteket, az idegenforgalomhoz kapcsolódó vállalatok papírja jókora zuhanásba kerültek az európai börzéken. Az amerikai indexek már pluszban nyitottak.
Szerző(k): EconomxVannak olyan szakértők, akik szerint csak több tízezer katonával végrehajtott szárazföldi támadással lehetne leverni a párizsi terrorakcióért is felelős Iszlám Államot, ám ez ezermilliárd dolláros költséggel járna és közel-keleti államok vonakodnának részt vállalni benne.
Szerző(k): EconomxEleve felesleges volt létrehozni a közös európai valutát - állítja a Financial Times blogjának szerzője, aki példákkal támasztja alá, hogy jobban járnak azok az országok, köztük a kelet-közép-európai államok is, amelyek nem tagjai valamilyen valutaövezetnek.
Szerző(k): Economx