Öt pontban vázolta fel a kormány terveit 25. évértékelőjében Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint elsők között kell meglátni a világrend változását, gyorsan alkalmazkodni a megváltozott helyzetekhez és továbbra is ki kell mardni a szankciós és háborús politikából. A gyermekvédelem teljeskörű reformját jelentette be, Orbán Viktor úgy fogalmazott, törvényi szinten kell kiegészíteni azt az alkotmánytól a miniszteri rendeletekig. A kormányfő szót ejtett Novák Katalinról is, mint mondta, távozása bár helyes, de nagy veszteség az ország számára.
Szerző(k): Németh Tamás, Vermes ÁdámIdén immár 25. alkalommal tartja meg hagyományos évértékelő beszédét Orbán Viktor miniszterelnök. Szombaton a Várkert Bazárban a kormányfő által benyújtott Alaptörvény-módosítás mellett szóba kerülhet az ukrán-orosz háború állása és a júniusi választások tétje is.
Szerző(k): Vermes ÁdámA Magyarországon bejelentett hivatali lemondásokra reagálva a német nyelvterületeken úgy értékelnek, hogy Orbán Viktor elégedett lehet Novák Katalin döntésével, aki a kormánnyal szembeni állásfoglalásaival vívhatta ki a miniszterelnök nemtetszését. Az európai sajtó érdeklődéssel várja, hogy ki lesz a Fidesz új EP-listavezetője.
Szerző(k): Thurzó KatalinA cseh konzervatívok után már Svéd Demokraták is azzal fenyegetőznek, hogy kilépnek Európai Parlament jobboldali frakciójából, ha oda a Fidesz belépne.
Szerző(k): Horváth TiborOrbán Viktor az Európai Tanács brüsszeli ülése után azt mondta, hogy a Fidesz az európai parlamenti választások után csatlakozik az ECR-hez. Ebből a csehek viszont nem kérnek.
Szerző(k): Horváth TiborEgy mostani választáson Karácsony Gergely jelenlegi főpolgármester magabiztosan győzne – állapította meg a Medián kutatása.
Szerző(k): EconomxProgramadó beszédet mondott a Parlamenti Szalonban a héten Varga Judit volt igazságügy-miniszter, aki a Fidesz-KDNP listavezetője lesz június 9-én az európai parlamenti választásokon. Beszédében többek között felidézte, hogyan lett háromgyermekes, babakocsit tologató édesanyából brüsszeli amazon.
Szerző(k): EconomxA Medián friss közvélemény-kutatása szerint a tavaly őszi mélypont után már valamivel kevesebben érzik úgy, hogy rossz irányba mennek a dolgok az országban.
Szerző(k): Vermes Ádám