Már nincs már olyan felvétel, amivel zsarolható lenne a kampány során, ezért Borkai Zsolt ragaszkodik ahhoz, hogy függetlenként induljon Győr polgármesteri címéért, akit erről Orbán Viktor sem tudna lebeszélni.
Szerző(k): EconomxMiközben az országot sokkolta az infláció, és 2021 óta 63 százalékkal növekedett az élelmiszerek ára, a Fidesz támogatottsága érdemben nem csökkent. Sőt, ha holnap lennének a választások, minden második szavazó a jelenlegi kormánypártok támogatná. De mi ennek az oka? Közvélemény-kutatókat kérdeztünk.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaA 2017 óta rendelkezésünkre álló 11 munkaszüneti nap kevesebb, mint az uniós átlag, vagyis lenne még fejlődési potenciál a magyar pihenési kapacitásokban. Pláne, ha a környező országok munkaszüneti napjait vesszük alapul. A december 24-i boltzár, amelybe idén több mint tucatnyi nagy kereskedelmi hálózat beleállt, esetleg meggyőzheti az eddig mereven ellenálló kormányt?
Szerző(k): Hercsel AdélA Fidesz egy erős és sikeres politikai közösség, amihez az elmúlt tizenöt évben nagyon sokan csatlakoztak a siker reményében. Olyanok is jöttek, akiknek nem kellett volna – jelentette ki Lázár János egy interjúban, ahol beszélt a vasútépítésről és az ingyenes utazásról is.
Szerző(k): EconomxBár Budapestet általánosságban ellenzéki bázisúnak tekintik, az IDEA Intézet legfrissebb felmérése alapján itt a kormánypártok támogatottsága a legmagasabb, ám az országos átlaghoz képest így is jóval alacsonyabb a népszerűségük. Az ellenzéki szavazók azonban többségben vannak a fővárosban.
Szerző(k): Zádori BenceUngár Péter elismerte a Magyar Hangnak, hogy erről egyeztettek a korábbi közlekedési államtitkárral, Vitézy Dáviddal.
Szerző(k): EconomxAz új rendszer listás választással töltené fel a közgyűlési helyeket, így a Fidesz a mostaninál több helyet szerezhet a Fővárosi Közgyűlésben, és bejuthatna a Mi Hazánk, valamint a Magyar Kétfarkú Kutya Párt is.
Szerző(k): Horváth TiborRendkívüli ülésen tárgyal csütörtökön a parlament a budapesti választási szabályok megváltoztatásáról. A módosítást a Mi Hazánk kezdeményezte.
Szerző(k): Economx