Jelentős fejlesztéseket hajtott végre a nemzeti tulajdonú Főgáz, így újabb mintegy 600 ezer dunántúli, korábbi E.ON ügyfél zökkenőmentes átvétele lehetséges - közölte a Főgázt szakmailag irányító ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt.
Szerző(k): MTIA Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) húszféle mikulás csokoládé figurát vizsgált. Ennek során fény derült arra, hogy az érintett termékek valódi csokoládénak, illetve tejcsokoládénak nevezhetőek-e vagy sem.
Szerző(k): EconomxAz élelmiszeripar előtt álló kihívásokról és az ágazat jövőjéről rendezett nyilvános kerekasztal-megbeszélést az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége (ÉFOSZ) Budapesten. Az ágazat szereplői összefogást sürgetnek és egységes elbánást kérnek a támogatáspolitikában.
Szerző(k): EconomxÚjfajta digitális eszközzel veszi fel a küzdelmet a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a kartellezőkkel szemben, ezzel együtt edukációs kampányt is indít a vállalkozásoknak.
Szerző(k): EconomxKevesen érzik magukat jól tájékozottnak, ha pénzügyekről van szó, emiatt is a többség kerüli a kockázatosabb befektetési formákat - derült ki a CIB Bank és a GfK közös kutatásából.
Szerző(k): EconomxOktóberben romlott a fogyasztói bizalom az euróövezetben és az Európai Unió egészében is - derült ki az Európai Bizottság csütörtökön közzétett előzetes gyorsbecsléséből.
Szerző(k): MTIA Főgáz Zrt. korábban azt állította, hogy nem lesz szükség a gázórák leolvasására, amikor átveszi a lakossági fogyasztókat a piacról távozó szolgáltatóktól. A kivonuló cégek azonban a nagyobb veszteségek elkerülése érdekében a felhasználók egy részénél mégis rendkívüli mérőellenőrzést hajtanak végre - írta a Magyar Nemzet.
Szerző(k): EconomxAlkalmasnak találta a Főgáz Zrt. ajánlatát a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH), így a társaság láthatja el a jövőben a lakossági gázszolgáltatási piacról kivonuló Tigáz Zrt. ügyfeleit is - adhat hírül a hivatal.
Szerző(k): Economx