Vegyes kezdés után vegyesen, de többségükben indexemelkedéssel zártak szerdán az európai értékpapírpiacok. Az euróövezeti EuroStoxx50 index nap közben 14 éves csúcsot is érintett. A páneurópai FTSE EuroFirst 300 index 0,26 százalékos, a Stoxx Europe 600 index 0,17 százalékos emelkedéssel fejezte be a szerdai kereskedést, az euróövezeti EuroStoxx50 index viszont 0,02 százalékkal végzett alacsonyabban.
Szerző(k): Szász PéterA Decathlon úgy döntött, több francia áruházából kivonja azokat a kajakokat, amelyeket korábban menekültek azért vásároltak, hogy azokkal átjussanak az Egyesült-Királyságba.
Szerző(k): Tér DiánaÚjabb magyarországi fejlesztésről sikerült megállapodni a francia Gravic vállalattal, amely így 3,5 milliárd forintos beruházás keretében 70 új munkahelyet hoz létre Debrecenben - közölte az MTI szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a franciaországi Cannes-ban. Ehhez a magyar állam 700 milliós támogatást ad.
Szerző(k): Domokos ErikaBrit határőrök 44 millió dollár (14 milliárd forint) értékű kokainszállítmányt találtak egy hagymakarika-szállítmányban a franciaországi Coquelles-ben - írja a CNN.
Szerző(k): Szász PéterEgy francia bíróság 120 ezer eurós kártérítést ítélt meg egy belga házaspárnak, akik azért pereltek, mert a házuk közelében lévő szélturbinák - állításuk szerint - negatívan befolyásolták az életminőségüket és az egészségüket.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA francia környezetvédelmi miniszter kiadott egy 10 pontos akciótervet, ami a távoli jövőbe ígért fantasztikumok helyett racionálisan felülírja a francia nukleáris energia jövőjének eddigi vízióját. Az igény világos: több szélerőmű kell és sokkal több napelem.
Szerző(k): Szabó M. IstvánFranciaországban a koronavírus elleni védettséget igazoló dokumentum érvényességét december 15-től három védőoltáshoz kötik a 65 éven felüliek és a veszélyeztettek számára - jelentette be keddi televíziós beszédében Emmanuel Macron államfő.
Szerző(k): Tér DiánaIdőről-időre felmerül, hogy szigorúbban kell-e ellenőrizni 65 év felett a járművezetői alkalmasságot vagy sem. Érveket lehet hozni pro és kontra, de úgy tűnik tökéletes megoldás nincs. Most Franciaországban végeztek egy felmérést, ahol az emberek 75 százaléka támogatta rendszeres kötelező orvosi vizsgálat ötletét, még a 65 éven felüliek 58 százaléka is mellette volt - írja a a The Local.
Szerző(k): Szász Péter