gazdaság

01.
13.
08:25
A rák és az Iszlám Állam ellen harcolna Obama

A rák és az Iszlám Állam ellen harcolna Obama

Elnökségének utolsó évértékelőjét tartotta Barack Obama. Megvédte kormányzata eddigi belpolitikai s gazdaságpolitikai eredményeit, és új javaslattal is előrukkolt a rákkutatást illetően. Külpolitikáról szólva elsősorban a fenyegető terrorizmusról beszélt, s kérte a Kongresszust, hogy szavazza meg a katonai erő alkalmazását az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet ellen.

Szerző(k): MTI
01.
12.
20:30
Elképesztő hét év: ezt köszönheti Obamának a hazája

Elképesztő hét év: ezt köszönheti Obamának a hazája

Elképesztő fejlődésen ment át az USA gazdasága azóta, hogy Barack Obamát 2008-ban az ország elnökévé választották. Ha a XX. század az USA évszázada volt, akkor az ezt az elmúlt hét évről is el lehet mondani. Az amerikai vállalatok alaposan rávertek külföldi versenytársaikra.

Szerző(k): Economx
01.
11.
16:10
Nagy fordulat jön Oroszországban

Nagy fordulat jön Oroszországban

A rubelárfolyam előrejelzésekben jeleskedő Nomura szakértői szerint idén véget érhet az orosz deviza mélyrepülése. Ennek oka, hogy az olajár szerintük már nem nagyon esik tovább és a helyi bankokban múlóban a dollárvásárlási láz.

Szerző(k): Economx
01.
11.
12:04
Nevet vált a híres fővárosi iskola

Nevet vált a híres fővárosi iskola

Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) néven működik tovább 2016. január 1-jétől a korábbi Budapesti Gazdasági Főiskola. Ezzel az ország legnagyobb, mintegy 16 000 hallgatót képző alkalmazott tudományok egyeteme jött létre.

Szerző(k): Economx
01.
07.
19:18
A keleti tagállamokat dicsérik Londonban

A keleti tagállamokat dicsérik Londonban

Londoni pénzügyi elemzők szerint robusztus növekedésre utalnak Közép- és Kelet-Európa EU-gazdaságainak decemberi hangulati mérőszámai.

Szerző(k): MTI
01.
07.
18:22
Nagyobb a veszély, mint eddig hittük

Nagyobb a veszély, mint eddig hittük

A Világbank hivatalosan még mindig úgy gondolja, hogy a globális gazdaság növekedési üteme és a feltörekvő országoké is nőhet idén. Azonban a szervezeten belül egyre többen gondolják úgy, hogy az ezt fenyegető kockázat, a nagy feltörekvő országok vártnál erőteljesebb lassulása sokkal nagyobb az eddig hittnél.

Szerző(k): Economx
01.
06.
15:27
Durva dologra készült Putyin - így áll most

Durva dologra készült Putyin - így áll most

Egy éve alakította meg Oroszország az Eurázsiai Gazdasági Uniót, ez azonban egyelőre nem mutatta fel a várt sikereket.

Szerző(k): Barabás T. János
01.
05.
14:43
Jaj, Putyin ellenfeleinek - elkészült az új terv

Jaj, Putyin ellenfeleinek - elkészült az új terv

Veszedelmes képet fest az moszkvai vezetésről Oroszország felújított biztonsági stratégiája. A dokumentum nekimegy az Európai Uniónak és az Egyesült Államoknak, a kilencvenes évek gazdasági nyitását pedig elhibázott lépésnek láttatja.

Szerző(k): Economx
12.
29.
13:46
Kína az vajon mi?

Kína az vajon mi?

Az Egyesült Államok óva intette az Európai Uniót Kína piacgazdasággá nyilvánításától, azzal az érvvel, hogy e jogállás megadása hátráltatná a fellépést az amerikai és az európai piacot méltánytalanul olcsó árukkal elöntő kínai vállalatokkal szemben - írta a Financial Times.

Szerző(k): MTI