A közel 400 méteres híd egy 5 kilométeres útszakasz része lesz.
Szerző(k): Csernátony CsabaBudapesten közel 250 ezer forint a nettó fizetés, ezzel szemben Szabolcsban 134 ezer forint - a legfrissebb adatok szerint más szempontból is hatalmas különbségek vannak az országon belül.
Szerző(k): Csernátony CsabaElkészült az ötszázezredik Audi Győrben a teljes gyártási folyamatot lefedő járműgyár 2013-as indulása óta; a TT S modell viperazöld színű, kétliteres négyhengeres benzinmotor hajtja, s már úton van nagy-britanniai tulajdonosához - írja az MTI a cég közlése alapján.
Szerző(k): Szász PéterA német cég még a nyár folyamán jelentette be, hogy az elkövetkező években 20 új elektromos modellel áll elő, az első gyártása pedig már 2018-ban megkezdődhet. Ennek kapcsán szerdán újabb fontos bejelentés érkezett: az elektromos autókat a vállalat összes gyárában, így a magyar üzemben is gyártani fogják - értesült a portfolio.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelyForgalomkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek az M1-es autópályán Nagyegyháza térségében hétfőtől szerdáig - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Jelentős torlódásra kell felkészülni.
Szerző(k): Domokos ErikaA Strabag Építő Kft. nettó 1 milliárd 427 millió forintért szélesíti ki 2x2 sávosra Győrben a 83-as főútnak egy egykilométeres szakaszát.
Szerző(k): Németh GézaA Győrben a vizes világbajnoksággal párhuzamosan megrendezett versenyen 50 ország 2500 sportolója méri össze erejét. Új uszodát és kollégiumot is kapott a megyeszékhely, amelyre állítólag már szükség volt - számolt be az RTL Híradó.
Szerző(k): Szabó DánielKora este felrobbant egy kábelfej a győri trafóházban, amely tüzet okozott A tűzoltók porral oltóval eloltották a lángokat. Több mint 4600 fogyasztó maradt áram nélkül. A szolgáltatás azóta helyreállt - értesült a Kisalföld.hu.
Szerző(k): K. Kiss Gergely