Oroszország javaslata szerint Ukrajna a júliussal kezdődő negyedévben az előző három hónaphoz hasonló árért vásárolhat földgázt.
Szerző(k): MTIA Tesla gázvezeték építését előkészítő szakértői munkacsoport közösen véglegesíti a hálózati rendszerüzemeltető vállalatok együttműködési megállapodását, amelynek aláírását az ősszel tartandó miniszteri találkozóhoz időzítik - ebben állapodtak meg a munkacsoport első, Budapesten tartott ülésén.
Szerző(k): MTIA Török Áramlattól Ausztriáig, vagy Olaszországig is eljuthat az orosz gáz - jelentette ki Alekszej Miller, a Gazprom vezérigazgatója pénteki tájékoztatóján.
Szerző(k): MTIA hivatalosan Orbán Viktor és Robert Fico által már tavaly tavasszal átadott gázvezetéken még mindig nem indult meg a kereskedelmi szállítás Magyarország hibájából – állította a pozsonyi Új Szó.
Szerző(k): Barabás T. JánosTöbb tízmilliárd forintnál is nagyobb haszna lehetett a MET Holding svájci cégének azon a gázbizniszen, amelyet az állami MVM Partnerrel folytatott évekig – olvasható az Indexen. Tóth Bertalan MSZP-s képviselő még márciusban jogerősen pert nyert az MVM Partner ellen, az állami cégnek pedig ki kellett adnia az utóbbi évek összes gázszerződését. - A hírekre közleményben reagált a MET.
Szerző(k): EconomxGörögország és Oroszország megegyezett arról, hogy az uniós tagországban továbbépítik a török áramlat gázvezetéket. Ez a csőkígyó a Fekete-tenger fenekén szállíthat orosz gázt Törökországba. A magyar kormány támogatja a vezeték továbbépítését Európa közepe felé.
Szerző(k): EconomxSzándéknyilatkozatot írtak alá a szentpétervári gazdasági fórumon az E.On, a Shell, az OMV és a Gazprom képviselői az Északi Áramlat földgázvezeték új vezetékpárjának megépítéséről.
Szerző(k): MTIBulgária hamarosan megállapodást ír alá Görögországgal, amelynek keretében egy csaknem 180 kilométer hosszú gázvezetéket építenek, hogy összekapcsolják gázvezeték-hálózataikat - jelentette be a Szófiában tárgyaló görög külügyminiszter csütörtökön.
Szerző(k): MTI