Csak megfelelő lakhatás és lakásfenntartási támogatás biztosításával előzhető meg az időjárás szélsőségei miatti veszélyhelyzet, és nem kényszerintézkedéssel - reagált a Habitat for Humanity Magyarország a szociális és a gyermekvédelmi törvények módosítási előterjesztésére.
Szerző(k): EconomxAz olasz legfelsőbb bíróság szerint nem követ el bűnt az, aki éhezik, és ezért utolsó kétségbeesésében élelmiszert lop. Az ítélet egy öt évvel ezelőtti ügyben született, amelynek vádlottját a bíróság korábban alaposan elítélte.
Szerző(k): Komócsin SándorTovábbi egymillió embert foszt meg otthonától év végéig Szírián belül a háború, ha a harcok a jelenlegi méretekben folytatódnak, ami duzzasztani fogja az Európába tartó menekültáradatot - közölte szombaton Yacoub el Hillo, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának Szíriáért felelős humanitárius koordinátora.
Szerző(k): InforádióTavasz óta ingyenes látásvizsgálatot is igénybe vehetnek a bécsi hajléktalanok. A felírt szemüveget a Bécsi Látszerészakadémia hallgatói készítik el – szintén ingyen.
Szerző(k): EconomxA fővárosi hajléktalanrendeletet is módosíthatja jövő szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés, a tervezett módosítás szerint a XIV. kerületben nem lesz olyan terület, ahol tilos az életvitelszerű közterületi tartózkodás.
Szerző(k): MTIÚgy tűnik, továbbra sincs napirenden bérlakásprogram. Bár a hajléktalanok és a fiatalok otthonteremtési támogatásának lehetőségét folyamatosan vizsgálja a kormány, a megoldást azonban mintha csak a vásárlás ösztönzésében vélnék megtalálni. A hajléktalanok meleg ételhez juttatására uniós forrásokat szánnak - derül ki az átfogó bérlakásprogramot és a hajléktalanság okainak felszámolására tervezett intézkedéseket firtató, írásbeli képviselői kérdésre adott válaszból.
Szerző(k): EconomxElindult a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program (RSZTOP) társadalmi egyeztetése, így most Ön is beleszólhat abba, hogyan költsön el az állam 29 milliárd forintot a következő 7 évben a legszegényebb rétegekre. A véleményeket június 30-ig várják.
Szerző(k): EconomxJelentősen csökkentették a fővárosi cégvezetők teljesítménybérét a Fővárosi Közgyűlés mai - idei első - ülésén. A választások előtt még módosítanák a választási plakátok kihelyezési szabályait, a korlátozás nem tetszik az ellenzéknek.
Szerző(k): MTI