hajó

08.
21.
12:40
Jó hír érkezett: ezúttal nem akadt el az Ever Given a Szuezi-csatornában

Jó hír érkezett: ezúttal nem akadt el az Ever Given a Szuezi-csatornában

Ezúttal sikeresen átkelt a Szuezi-csatornán az Ever Given konténerszállító hajó, öt hónappal azután, hogy hat napig eltorlaszolta a világ egyik legfontosabb vízi közlekedési útvonalát.

Szerző(k): Domokos László
08.
19.
17:37
20 éves forgalmi csúcs dőlhet a balatoni kompon

20 éves forgalmi csúcs dőlhet a balatoni kompon

Kiemelkedő a balatoni hajók utasforgalma az idén, a Kisfaludy komp csütörtökön már az egymilliomodik utasát szállította - közölte a Bahart az MTI-vel.

Szerző(k): Szász Péter
08.
16.
15:12
A magyar állam bankja közzétette a kifizetési listáit

A magyar állam bankja közzétette a kifizetési listáit

Közel öt év után ismét közzétette az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank, hogy a banki tevékenységéhez nem kapcsolódóan mely alapítványoknak és cégeknek nyújtott támogatást. Az évi 50-250 millió forintos kifizetések kedvezményezettjei között vannak például kormánypárti politikusokhoz köthető alapítványok és sportszervezetek, a békementes CÖF, zenészek cégei, hajós vállalkozás és hajóverseny, a Szépművészeti programjait finanszírozó cég és a Portfolio kiadója.

Szerző(k): Domokos Erika
08.
13.
13:53
27 fertőzöttet találtak egy luxushajó fedélzetén

27 fertőzöttet találtak egy luxushajó fedélzetén

27 ember koronavírus-tesztje lett pozitív egy Carnival luxushajó fedéletén - közölték a belizei hatóságok. A hajó a dél-amerikai ország partjainál horgonyoz.

Szerző(k): Szász Péter
08.
06.
09:28
Beindult a drágulás láthatatlan motorja

Beindult a drágulás láthatatlan motorja

A Kínából az Egyesült Államokba irányuló konténerszállítás díjai a 40 lábas konténereknél 20 000 dollár fölé emelkedtek, mivel a kiskereskedelmi megrendelések növekedése az amerikai vásárlási csúcsszezon előtt megterheli a globális ellátási láncokat. A szállítmányozás ilyen drágulása a fogyasztói árakba is beszivárog, az amerikai kapacitások lekötése pedig Európában is fokozhatja a termékek áremelkedését.

Szerző(k): Szabó Dániel
08.
03.
20:58

Elraboltak egy tankhajót az Ománi-öbölben

Feltehetően Irán támogatását élvező milicisták elraboltak egy kőolajszállító hajót az Ománi-öbölben, az Egyesült Arab Emírségek partjainál - közölte kedden két brit tengerbiztonsági vezető az MTI szerint.

Szerző(k): Szabó Zsuzsanna
08.
01.
16:06
Gigantikus változás jön Lengyelországban

Gigantikus változás jön Lengyelországban

Gigantikus beruházást tervez a lengyel kormány a gdanski kikötő fejlesztésére, amivel Európa tíz legnagyobb konténerkikötője közé emelkedhet az észak-lengyelországi város konténerátrakó terminálja.

Szerző(k): Barabás Júlia
07.
29.
11:00
Befutott Rotterdamba az Ever Given

Befutott Rotterdamba az Ever Given

Megérkezett Rotterdam kikötőjébe csütörtök kora reggel a Szuezi-csatorna elzárásáról elhíresült óriáshajó az Ever Given – írja a Világgazdaság.

Szerző(k): Szász Péter
07.
15.
10:41
Nekimegy a versenyhatóság a fővárosi hajózási kartellnek

Nekimegy a versenyhatóság a fővárosi hajózási kartellnek

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) kartellgyanú miatt vizsgálatot indított a BKV hajóüzemeltetésre vonatkozó közbeszerzésével kapcsolatban. A versenyhatóság az ügy feltárásához rajtaütéseket tartott a közbeszerzés egyes ajánlattevőinél.

Szerző(k): Rácz Gergő