Nőtt a Szuezi-csatorna bevétele és az áthaladó hajók száma az első fél évben, annak ellenére is, hogy az Ever Given nevű konténerszállító hajó balesete miatt hat napra teljesen leállt a közlekedés.
Szerző(k): Domokos LászlóA világ egyik legnagyobb kikötőjében, a Dubajban lévő Dzsebel Aliban kigyulladt, majd felrobbant egy ott horgonyzó konténerhajó szerdán késő este - közölték a helyi hatóságok, miután lökéshullám rázta meg az Egyesült Arab Emírségek kereskedelmi központját. Egyelőre nem tudni áldozatokról.
Szerző(k): Szabó DánielPár napja "technikai okok miatt nem üzemel" az "adrenalin élményhajózást" kínáló, Hyperjet nevű hajó a Balatonon, de júniusban és július elején szállított utasokat, és idén már működési engedéllyel is rendelkezik a tóra. Bár ehhez mellőzniük kell a gyors manővereket, a merülést és perdülést. "A fővárosi kormányhivatal kizárólag közforgalmú személyszállítás céljából engedélyezte a kishajó balatoni üzemeltetését" - közölte az ITM államtitkára Vadai Ágnes DK-képviselő írásbeli kérdésére.
Szerző(k): Domokos ErikaA brit romboló tudatos és kitervelt provokációt követett el a Fekete-tengeren - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak csütörtökön Moszkvában.
Szerző(k): K. Kiss GergelyEgységes európai vízgazdálkodási intézkedések nélkül a Duna hamarosan használhatatlan lesz árukereskedelemre – idézi az infostart.hu Szalma Botondot, a Mahart egykori elnökét.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz elmúlt időszakban a globális kereskedelem legdrágább tényezőjévé vált a szállítmányozás. Az ok egyszerű: az emberek fizikai termékeket vásároltak a karantén alatt és nincs elég kapacitás a rendelések kiszolgálására. Ha étterembe jár már mindenki, rendeződhet a helyzet.
Szerző(k): Szabó DánielA Szuezi-csatornát márciusban hat napon át elzáró konténerható még most is komoly károkat okoz, és ez még évekig folytatódhat. A hajón rekedt áruk tulajdonosai ugyanis egy ősrégi tengeri szállítási szabály miatt részleges kártérítési felelősséggel tartoznak a hajó által okozott kárért.
Szerző(k): Komócsin SándorKomoly globális érdeklődés övezi azt a sárga, kétéltű buszt, amely több mint 11 éve része a budapesti látképnek. A jármű ikertestvére már 5 éve közlekedik Hamburgban, most pedig elkészült egy újabb darab SwimBus néven, amellyel szintén Németországban szerveznek majd városnéző túrákat.
Szerző(k): Szász Péter