A korábbi évek drasztikus forgalom- és profitcsökkenése után tavaly pozitív fordulatot ért el a Heineken Hungária Zrt. A soproni és martfűi sörgyárat tulajdonló cég még nem érzi, hogy a rezsicsökkentéssel több elkölthető pénz maradt volna az embereknél, de adóemelésre sem számít, illetve vizsgálja, hogy volna-e értelme stratégiai együttműködési megállapodást kötni a kormánnyal. Arra nincs esély, hogy a Heineken ide telepítse pénzügyi szolgáltató központját Krakkóból, de a gyártásban több millió eurós beruházás várható az idén. Joris Huijsmansszal, a Heineken Hungária Zrt. vezérigazgatójával a Soproni márka csomagolásának megújításának kapcsán készítettünk interjút.
Szerző(k): Ádám ViktorEsik a sörfogyasztás az Egyesült Államokban, egyes fajtákhoz kifejezetten hűtlenek lettek az emberek, ezért értékesítésük több mint 30 százalékkal zuhant az elmúlt öt évben.
Szerző(k): EconomxVezérigazgató és marketingvezető-váltás történt a sörgyártónál.
Szerző(k): NAPIA világ harmadik számú söripari csoportja, a holland Heineken szerdán 175 millió eurós adózott eredményt jelentett az első negyedévről, 16 százalékkal többet a tavalyi első negyedévi 151 milliónál.
Szerző(k): MTI-EcoMegválik nagy-britanniai kocsmáitól a Royal Bank of Scotland (RBS), a 918 ivót 422 millió fontért a holland Heineken veszi meg.
Szerző(k): MTI-EcoA vártnál jobb értékesítésről számolt be a Heineken.
Szerző(k): NAPI