Magyarország vonzó helyszín a holland befektetők számára és a gazdasági környezet átláthatóbbá, illetve kiszámíthatóbbá tétele további cégeket győzhet meg arról, hogy érdemes ide tőkét invesztálniuk - jelentette ki a holland nagykövet az Accell Hunland Kerékpárgyártó Kft. tószegi telephelyén tett szerdai látogatásán.
Szerző(k): MTIA holland parlamentben is sikerült biztosítani a görög pénzügyi mentőcsomag elfogadását, azzal, hogy a szerdai rendkívüli vita végén megtartott szavazáson - szoros eredménnyel - elvetették a kormánnyal szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt.
Szerző(k): MTIA holland parlamentben is biztosítottnak vehető a többség a görög mentőcsomag elfogadásához, miután a hágai törvényhozás szerdai rendkívüli plenáris vitájában, a kormánnyal szemben benyújtott bizalmatlansági indítványról való szavazás előtt az egyes frakciók hivatalosan közölték álláspontjukat.
Szerző(k): MTIA hollandiai orvosok negyven százaléka szívesen fogadna olyan jogszabályokat, amelyek lehetővé tennék a nyilvánvalóan egészségtelen életmódot folytató beteg kezelésének elutasítását - derült ki a holland állami televízió Brandpunt című műsora által 1400 orvos bevonásával készített közvélemény kutatásból.
Szerző(k): InforádióKibertámadás miatt több órára elérhetetlenné vált kedden a holland kormány internetes oldala és egy ismert holland szatirikus híroldal - erősítette meg szerdán egy holland kormányzati tisztségviselő.
Szerző(k): InforádióHollandia befizeti a mintegy 650 millió eurós pótlólagos összeget az Európai Unió költségvetésébe, amely az új uniós elszámolási szabályok alapján kell folyósítania.
Szerző(k): Inforádió, MTIKét légitársaság is növeli budapesti repülőjáratainak számát,
Szerző(k): MTI-EcoAz Egyesült Királyság és hat másik ország felállít egy közös expedíciós haderőt, amelynek a létszáma legalább 10 ezer fő lesz. A Financial Times szerint a haderő felállítását jövő héten jelenti be David Cameron brit kormányfő - írja az Index.
Szerző(k): Index.hu, Economx