Budapesti vasúti átjárhatóságát javító tanulmány elkészítésére írt ki nyílt tendert a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, jelenleg legnagyobb gond, hogy az országos törzshálózatokat mindössze egy vasúti híd köti össze a Duna felett.
Szerző(k): Németh GézaLezárták a sajókazai hidat a Sajó magas vízállása miatt a Sajókaza-Aggtelek-Szin összekötő úton Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-vel hétfőn délután.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaÚj híd épülhet az Ipolyon Ipolydamásd és a szlovákiai Helemba község között - jelentette be a magyar külgazdasági miniszter és a Szlovák Köztársaság gazdasági minisztere Ipolydamásdon.
Szerző(k): Domokos LászlóBugár Béla, a Most-Híd elnöke szerint Andrej Kiska szlovák államfő, a hármas szlovák kormánykoalíció vezetőivel szerdán tartott találkozóján egyetértett azzal, hogy Robert Fico pártja az Irány - Szociáldemokrácia (Smer-SD) jelöljön kormányfőt a lemondását felajánlott miniszterelnök helyére - tudósított a TASR, szlovák hírügynökség a vegyes párt elnökének sajtótájékoztatójáról.
Szerző(k): K. Kiss GergelyMár a kormánykoalíció egyik minisztere is arról beszél, hogy a belügyér Robert Kalináknak távoznia kellene posztjáról. A Híd-Most párthoz tartozó Lucia Zitnanská a miniszterelnök Robert Ficót is kritizálta.
Szerző(k): Szabó DánielÚjra teljes szélességében járható az Árpád híd, helyreállt a forgalmi rend a Pestről Buda felé vezető oldalon, azután, hogy kedd délután leborult egy teherautó rakománya - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség honlapján.
Szerző(k): Domokos LászlóDuna-hidak egész sorának építkezését kezdték meg vagy legalább a tervezésig eljutott az előkészítés, a főváros feletti és alatti folyószakaszon is megkönnyítik az autósok és a szállítók életét.
Szerző(k): Komócsin SándorBaleset történt a Petőfi hídon Buda felé a külső sávban - írja a BKKinfó.
Szerző(k): Szász Péter