Az INA horvát olajipari vállalat éves rendes közgyűlése 150 millió kuna (közel 6,5 milliárd forint) osztalék kifizetéséről döntött a tavalyi eredmény alapján – tájékoztatta az MTI-t a vállalat pénteken.
Szerző(k): MTIA horvát kormány szerdai ülésén, az előterjesztésnek megfelelően, három vállalatnak adott koncessziós jogot a Dráva folyó mentén és a kelet-szlavóniai térségben lévő hat szárazföldi olaj- és gázlelőhely feltárására és kitermelésére.
Szerző(k): MTIAz INA horvát olajipari vállalat úgy döntött, eladja ingatlanjai jelentős részét, az értékesítéstől pedig 32 millió euró (több mint 10 milliárd forint) bevételt vár – értesült a horvát sajtó a hétvégén.
Szerző(k): MTI-EcoA horvát legfelsőbb közigazgatási bíróság helybenhagyta a horvát pénzügyi szervezetek állami felügyeletének (HANFA) piacfelügyeleti eljárásban hozott döntését, amely szerint a Mol Nyrt. 2010 végén és 2011 elején manipulálta a tőkepiacot annak érdekében, hogy megszerezze az INA részvényeit, és egyben elutasította a magyar olajipari vállalatnak a határozat ellen benyújtott keresetét.
Szerző(k): MTIÚj részvényesi megállapodást javasol a MOL-nak a horvát kormány az INA-ban levő helyzetet tekintve - mondta Ivan Vrdoljak, gazdasági miniszter a Reutersnek.
Szerző(k): portfolio.huAz INA elindítja termelését a sziszeki finomítóban, amit januárban állítottak le.
Szerző(k): MTI-EcoIvan Vrdoljak gazdasági miniszter a horvát sajtónak szerdán úgy nyilatkozott, hogy az INA felügyelőbizottságának keddi döntése, miszerint az általa preferált négy év helyett egy évre nevezte ki az igazgatóság horvát tagjait, azt üzeni a közvéleménynek, hogy a Mol könnyen rendezi majd a helyzetet a Horvát Demokratikus Közösséggel (HDZ) egy év múlva, mint ahogy egyszer már megtette. A Mol ezzel szemben úgy véli, hogy az igazgatóság tagjainak egy évre történő megválasztása megfelel az INA érdekeinek.
Szerző(k): MTIAz INA horvát olajipari vállalat kedden megtartott ellenőrző bizottsági ülésén újra Áldott Zoltán nevezte ki a vállalat igazgatóságának élére, továbbá Nika Dalicsot, Horváth Gábort, Davor Mayert és Ratatics Pétert az igazgatóság tagjainak. A kinevezések 2015. április 1-jétől 2016. március 31-ig érvényesek - közölte az INA az MTI-vel.
Szerző(k): MTI-Eco