Sok panasz érkezik az oktatási jogok biztosához az új tanév kezdetén.
Szerző(k): MTIA családok majdnem ötöde hitelt vesz fel a gyerekekkel kapcsolatos iskolakezdési kiadások fedezésére, és ennél jóval nagyobb arányban kész lennének erre, csak hogy a gyerek megfelelően felkészülve kezdhesse el a tanulást.
Szerző(k): EconomxNem kell bemenniük dolgozni azoknak a Tesco-alkalmazottaknak szeptember 1-jén, akiknek első osztályos gyerekük van - adta hírül az áruházlánc.
Szerző(k): EconomxFolytatódik a kötöttpályás közlekedés felújítása Budapesten. Október közepéig több, jelentősebb budai főútvonalon lesz forgalmi korlátozás. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. szerint a nagyobb rekonstrukciókat már elvégezték, így a csütörtöki iskolakezdés nem okoz nagyobb dugókat.
Szerző(k): InforádióSzeptemberre iskolákat, óvodákat, bölcsődéket újítottak fel országszerte. A tanévkezdésre Ecseren és Budaörsön új iskolaépületet emeltek, Békéscsabán új tantermeket és műfüves labdarúgópályát alakítottak ki, Gyulán bővítettek egy óvodát, Veszprémben pedig megújult egy középiskolai tornacsarnok.
Szerző(k): MTIAz iskolakezdési támogatás béren kívüli juttatás, amit a szülők tankönyv, taneszköz, ruházat vásárlására használhatnak fel. A támogatást – papír alapon vagy elektronikus formában kibocsátott – 2016. július 3-tól december 31-ig beváltható – utalvány formájában kaphatják azok, akiknek gyermeke közoktatási intézményben tanul - foglalta össze a NAV.
Szerző(k): EconomxA családok átlagosan 10-20 ezer forintot költenek iskolaszerekre, táskával együtt ez az összeg 5-15 ezer forinttal gyarapodhat. Legtöbben augusztusban kezdik meg ezek beszerzését.
Szerző(k): EconomxÉrezhető növekedést hozott az iskolakezdés a fogyasztási hitelek kihelyezésében, a legnagyobb növekedést a folyószámla-típusú hiteleknél tapasztalták a pénzügyi intézetek - írja a Világgazdaság hétfői számában.
Szerző(k): MTI-Eco