A Fővárosi Önkormányzat és a kormány közel került ahhoz, hogy megállapodjon a pesti fonódó villamos és a Galvani híd megépítéséről. Az elsőt az előbbi, a másodikat az utóbbi forszírozza.
Szerző(k): Komócsin SándorKarácsony Gergely aggódik amiatt, hogy a teraszok megnyitásának idején mg magas a koronavírus miatti halálozás és még mindig több ezer új fertőzöttet jelentenek a hatóságok - írja a Facebookon.
Szerző(k): Szász PéterTízezer koronavírus-tesztet osztott szét a főváros a kerületek között a hétfői iskola- és óvodakezdés előtt - közölte Karácsony Gergely főpolgármester a Facebook-oldalán.
Szerző(k): Domokos ErikaTöbb pedagógus és szülői szervezettel, illetve Szlávik János főorvossal egyeztetve úgy döntött a Fővárosi Önkormányzat, hogy 10 ezer teszttel segítik a diákok és a pedagógusok szűrését, hogy a lehetőségekhez mérten a gyermeküket féltő szülők és a tanárok is biztonságban érezhessék magukat jövő héten, amikor újraindul az oktatás - közölte Facebook-oldalán Karácsony Gergely, főpolgármester.
Szerző(k): Szepesi AnitaOlcsó lakhatást biztosítana több mint tízezer magyar diáknak a sok zölddel, vízkapcsolattal, funkcionális épületekkel felépülő Budapesti Diákváros, legalábbis a fővárosi önkormányzat tervei szerint. Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-posztban mutatja be, mit terveznének a kínai egyetemi kampusz helyett.
Szerző(k): Szepesi AnitaA Városliget zöldfelülete növekszik azzal a beruházással, amelyet a főpolgármester és helyettese sérelmezett a héten - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Karácsony Gergelynek és Kerpel-Fronius Gábornak írt, a Facebookon nyilvánosságra hozott levelében.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA főváros vezetése nyílt levelet írt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszternek, miután egy újabb, a főváros tudta nélkül megvalósítandó beruházáról szereztek tudomást. Ezúttal az derült ki, hogy hőlégballon-leszállópályát építenének a Városligetbe.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaÁllománygyűlést tartottak a Szabolcs utcai hajléktalan kórház munkatársai és Budapest vezetése. Ennek az intézménynek a bérleti szerződését mondta fel a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV).
Szerző(k): Szász Péter